Az Európai Unión belül Romániában volt a legnagyobb a gazdasági növekedés a harmadik negyedévben mind a megelőző negyedévhez, mind 2014 azonos időszakához képest – derült ki az Eurostat csütörtökön nyilvánosságra hozott előzetes adataiból.
2013. november 14., 20:182013. november 14., 20:18
Az EU hivatalos statisztikai hivatalának beszámolója szerint Romániában 1,6 százalékos volt a negyedéves növekedés, ezt Lettország követi 1,2 százalékkal, a harmadik helyen pedig Magyarország és Nagy-Britannia áll 0,8 százalékkal.
Élen jár Románia a bruttó hazai termék (GDP) tekintetében is: az Eurostat az említett időszakban 4,1 százalékos növekedést jegyzett, ez az eurózónában, illetve az Unióban is a legnagyobb mértékű emelkedés. Hasonló előrejelzéseket közölt csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS) is Románia tekintetében. Az EU-ban ugyanakkor a harmadik negyedévben 0,2 százalékos volt a gazdasági növekedés, ez enyhe visszaesés a megelőző negyedév 0,3 százalékához képest.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!