
A Szociáldemokrata Párt (PSD) stabilan őrzi első helyét, a második helyért a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) viaskodik, az RMDSZ pedig a parlamenti küszöb környékén billeg – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.
2023. november 06., 10:522023. november 06., 10:52
Az INSCOP által a News.ro hírportál megrendelésére végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele, 50,3 százalék mondta azt, hogy biztosan részt vesz a parlamenti választásokon, és csupán 19,7 jelezte, hogy semmiképpen sem megy el szavazni.
A biztos pártválasztók, akik nem jelezték egyértelműen, hogy részt vesznek a választásokon vagy sem – ez a válaszadók 66,9 százaléka –
A második az AUR 20,2 százalékkal – ez kevesebb, mint a szeptemberi 22,4 százalék), a harmadik a PNL 18,4 százalékkal – szeptemberben a párt támogatottsága még 19 százalékos volt.
Az USR 14,1 százalékot kapna, míg a Diana Șoșoacă fémjelezte szélsőséges SOS Románia a voksok 4,3 százalékára számíthatna – szeptemberben még csak 3,1 százaléknyian támogatták.
a Pro Romániára pedig 2,6 százaléknyian szavaznának.
Fotó: INSCOP
Azok körében, akik biztos pártválasztók, és azt mondták, hogy biztosan részt vesznek a választásokon, már némileg mások az arányok.
A PSD itt is az élen áll 28,7 százalékkal, míg a PNL itt ha hangyányival is – 18,9 százalékos támogatottsággal – megelőzi a 18,6 százalékos támogatottságú AUR-t.
Az USR 14,6 százalékon áll, míg
A SOS ebben a kategóriában 4 százalékon áll, a Pro Románia pedig 3,2-n.
A felmérésből kiderült, hogy
Az AUR növekedési tendenciája megállt, és támogatottsága 20 százalék körül stabilizálódott.
A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint jó vagy rossz irányba tartanak a dolgok Romániában. Erre
– igaz, ez némileg jobb arány, mint a szeptemberi 69,5 százalék.
Csupán 23,4 százalék mondta azt, hogy a dolgok jó irányba haladnak, míg 8 százalék nem tudott véleményt mondani.
A felmérés október 23. és november 2. között készült 1100 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 3 százalékos.
Mint ismeretes, az elmúlt hónapban a felmérések elsöprő többsége a parlamenti küszöb alatt mérte az RMDSZ-t.
Jövőre választási „szuperév” lesz, hiszen európai parlamenti, önkormányzati, parlamenti és államfőválasztást is tartanak Romániában.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!