2012. november 07., 09:252012. november 07., 09:25
Mint emlékezetes, a népszavazás környékén – mivel az csak akkor lett volna érvényes, ha a választói névjegyzékben szereplő polgárok 50 százaléka plusz egy fő részt vesz rajta – vita robbant ki arról, valójában hányan is szerepelnek a listán.
A kormányoldal a 2011-es népszámlálás adatait vette volna alapul, hivatalos eredmény híján azonban a belügyminisztériumnak a 2002-es cenzus eredményeit kellett felhasználnia. Erről ki is adtak egy közleményt, később azonban egy újabb kommüniké látott napvilágot, amelynek értelmében a tárca már nem vállalhat felelősséget a névjegyzékben szereplő adatok hitelességéért.
Ezt a második közleményt írta alá Căbulea, és ezért indult eljárás ellene. Az ügy miatt akkor távozott posztjáról Ioan Rus belügyminiszter és Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter is, nyilatkozataikkal arra engedtek következtetni, hogy lépésük oka az, hogy a kormányzó USL szövetség részéről nyomás nehezedett rájuk: a választói névjegyzék meghamisítását várták tőlük. Căbulea utódja Anghel Andreescu lehet, aki korábban már betöltötte ezt a tisztséget, 2009 és 2011 között pedig a csendőrség országos főparancsnoka volt.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.