
Fotó: Rompres
Nem sokkal a miniszterelnöki bejelentés után a Demokrata Párt (PD) jelezte: nem vesz részt a találkozón. Emil Boc pártelnök szerint a választások időpontjának kitűzése kizárólag a kormány feladata, az EP-választásokat pedig jóval korábban meg kellett volna rendezni. „A PD nem megy el semmilyen, a választások időpontjának megállapítását mímelő megbeszélésre” – szögezte le közleményben Boc. A pártelnök szerint a demokraták a többi párttal együtt korábban már részt vettek egy hasonló találkozón, és miután az EP-választások időpontjáról határozattal döntött a kormány, „Călin Popescu-Tăriceanu megengedte magának, hogy egymaga döntsön a választások elhalasztásáról.” A demokraták ellentmondóan reagáltak a miniszterelnök meghívására: a PD-elnök nyilatkozatát megelőzőn Cezar Preda demokrata párti alelnök Bockal ellentétben azt mondta, pártja elfogadja a kormányfő meghívását a konzultációkra. Preda szerint a demokraták azt szeretnék, ha az EP-választásokat mielőbb, október–novemberben megtartanák.
A többi parlamenti párt jelezte, hogy küldöttségeik részt vesznek a találkozón.
Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a szövetséget Markó Béla elnök és a parlamenti frakcióvezetők egyike – Márton Árpád képviselő vagy Verestóy Attila szenátor – képviseli a mai megbeszélésen. Kelemen szerint az RMDSZ november végét látja a legalkalmasabbnak az EP-választások lebonyolítására. „December az ünnepek hónapja, ezért ez az időszak nem a legalkalmasabb a választási kampányra” – mondta.
A konzervatívok (PC) elmennek a konzultációkra, de sajnálják, hogy az EP-választások nem egyéni választókerületes rendszerben zajlanak majd, közölte Sabin Cutaş szenátor. Hozzátette, a párt mai vezetőségi ülésén döntenek a találkozón részt vevő csoport összetételéről.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt javasolja a kormányfővel való megbeszélésen, hogy november végén, vagy december 9-én rendezzék meg az EP-választásokat, közölte a hétvégén Mircea Geoană pártelnök. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a decemberi időpont is megfelelő a szavazás lebonyolítására, mivel a december 1-jei nemzeti ünnep és a téli ünnepek közé esik.
Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke jelezte, részt vesznek a találkozón, de azt is leszögezte: addig nem szabad választásokat rendezni, amíg nem sikerül megakadályozni a csalásokat. Ennek érdekében a parlament őszi ülésszakának elején, a PRM törvénytervezetet kíván benyújtani, amely megtiltaná a választői különlisták használatát.
Az EP-választások időpontját eredetileg május 13-ára tűzte ki a kormány idén januárban, miután tavaly októberben a miniszterelnök elvi megállapodásra jutott e tekintetben a parlamenti pártok vezetőivel. Néhány héttel a bejelentést követően azonban a miniszterelnök arra figyelmeztette a pártokat, hogy a kormánynak el kell halasztania a választásokat, ha az ellenzék folytatja a Traian Băsescu államfő felfüggesztését célzó eljárást. A kormány március elején úgy döntött, hogy 2007 második felére halasztja az EP-választásokat. Az államfőt tisztségében megerősítő május 19-i népszavazás másnapján a miniszterelnök konzultációra hívta a parlamenti pártokat, akkor azonban nem született megállapodás a választások időpontjáról.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).