
Kétségek. Egyelőre nem tudni, mikor és mit kap Románia az Ukrajnának átadandó Patriot-üteg helyett
Fotó: Regimentul 74 P A T R I O T/Facebook
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
2024. július 12., 18:022024. július 12., 18:02
2024. július 12., 18:252024. július 12., 18:25
A tárcavezető – aki részt vett a légvédelmi rendszer pótlásának lehetőségeiről szóló első tárgyalásokon csütörtökön Washingtonban – a NATO-csúcstalálkozó margóján nyilatkozott az ügyről. „Tegnapelőtt (kedden) és tegnap (szerdán) reggel is voltak megbeszélések. Tegnapelőtt én vezettem az első megbeszélést, amely a tárgyalások menetrendjének és a fő referenciaértékeknek a kidolgozására irányult. Ami az időhorizontot illeti, most nem tudok konkrétumokat mondani, mert még nem jutottunk el a megbeszéléseknek ebbe a szakaszába” – mondta Tîlvăr román újságíróknak tartott tájékoztatóján.
Klaus Iohannis elnök szerdán Washingtonban arról beszélt, hogy
de a most adott rendszer hiányának ellensúlyozására, úgy gondolom, sikerül olyan rendszereket is kapnunk, amelyeket gyorsabban szállítanak, és amelyek a nemzeti légtér jobb felügyeletét biztosítják”. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e, hogy Románia hamarabb kapjon egy másik légvédelmi rendszert, Tîlvăr nem zárta ki, hogy ez lehetséges .
Arra a felvetésre, jelenleg ismert-e, hogy Románia mikor küldi el a Patriot rendszert Ukrajnának, a védelmi miniszter így válaszolt:
Mint arról beszámoltunk, a román Legfelsőbb Védelmi tanács (CSAT) annak nyomán döntött egy Patriot-üteg átadásáról Ukrajnának, hogy washingtoni látogatása során Joe Biden elnök ezt kérte Klaus Iohannistól.
Iohannis azóta több ízben is elmondta:
A CSAT ennek nyomán a védelmi tárca ellenkezését figyelmen kívül hagyva jóváhagyta, hogy elküldjenek egy Patriot rendszert Ukrajnának, de csakis abban az esetben, ha előbb megkapják azt a rendszert, amely a helyébe áll.
Ugyanakkor

Bár Románia úgy döntött, átad egy Patriot rakétavédelmi üteget Ukrajnának, erre kormányzati források szerint addig nem kerül sor, amíg meg nem kap helyette egy ugyanolyan képességű rendszert.
Ráadásul Washington még korábban úgy döntött, hogy a más államok által megrendelt Patriotokat is Ukrajnába szállítja, arra hivatkozva, hogy Kijevnek nagyobb szüksége van rájuk. Mint megírtuk,
mivel ez az egyik legütőképesebb, akár száz kilométerre levő ballisztikus rakétákat, repülőgépeket vagy helikoptereket is képes lelőni, és az ukrajnai háborúban is bizonyította a hatékonyságát. Hasonló képességekkel bír a francia MAMBA rendszer, amit Románia szintén elfogadhatónak tekint, és amelyből egy már működik Romániában, a Konstanca megyei Midia-fok közelében állomásozó francia egységek üzemeltetik.
Felmerülhet még a norvég-amerikai közös fejlesztésű NASAMS is, amelyet azonban Bukarest fanyalogva fogadna, mivel legfeljebb 60 kilométeres a hatótávolsága, és hasonló okokból nem szívesen fogadnák a német IRIS-T-t sem, amelynek hatótávolsága csupán 40 kilométer, bár zajlik az ennél nagyobb hatótávolságú változat fejlesztése.
Románia jelenleg négy Patriot-rendszerrel rendelkezik, de ezek közül eddig csak kettőt üzemeltek be.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!