Hirdetés

Egy igenért vagy egy nemért

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Valószínűleg május 19-én rendezik a népszavazást Traian Bãsescu leváltásáról. Várhatóan május 19-én tartják meg a Traian Bãsescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazást, miután a parlament állandó bizottságai ezt a dátumot javasolták tegnap a törvényhozás plénumának. A referendum időpontja csak ma válik hivatalossá azt követően, hogy a parlament plénuma is kifejti véleményét a javaslatról.

2007. április 24., 00:002007. április 24., 00:00

Az alkotmány szerint a felfüggesztéstől számított harminc napon belül kell népszavazást kiírni a tisztségéből felfüggesztett államfő leváltásáról. A parlament napirendjét kijelölő állandó bizottságok együttes ülésén a honatyák úgy határoztak, hogy a harminc nap május 19-én, szombaton jár le. A referendum reggel nyolc és este tíz óra között zajlik majd. A választópolgároknak arra a kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk, hogy „Egyetért-e Románia államfőjének leváltásával?” A kampány hivatalosan akkor kezdődik el, amikor a referendum időpontját közzéteszik a Hivatalos Közlönyben, és 48 órával a voksolás előtt véget ér. Az állandó bizottságok ugyanakkor egy különbizottság létrehozását javasolták, amelynek feladata lenne felügyelni, hogy a médiában egyenlő arányban biztosítsanak helyet a két tábor képviselőinek.

Eltökélt pártok

A kampányra valamennyi politikai párt készül: a demokraták és a Theodor Stolojan vezette liberális demokraták Bãsescu támogatása mellett kötelezték el magukat, míg a szociáldemokraták és a nagy-romániások bejelentették, a leváltás melletti voksra biztatják választóikat. Adriean Videanu, a Demokrata Párt (PD) ügyvezető elnöke tegnap közölte: a kampánnyal az a csapat foglalkozik majd, amelyet az eredetileg május 13-ára tervezett európai parlamenti választásokra állítottak össze. A PD teljes mellszélességgel kiáll Bãsescu mellett, és a kampány idejére teljes infrastruktúráját – szükség esetén a székházát is – az államfő rendelkezésére bocsátja. Hasonló álláspontra helyezkedett a Liberális Demokrata Párt (PLD) is.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) viszont erőteljes kampányt ígért, amelyben Traian Bãsescu leváltására szólítják fel szimpatizánsaikat. A szociáldemokraták a kampány ideje alatt arról próbálják majd meggyőzni híveiket, hogy miért volt szükséges Bãsescu felfüggesztése, és miért indokolt leváltása. Mircea Geoanã, az alakulat elnöke bejelentette: a kampány idején a „teljes igazságot” elmondják majd Traian Bãsescuról és a hozzá közel álló emberekről. „A választók eldönthetik majd, hogy olyan államfőre van-e szükségük, amelynek napirendjén az állampolgárokat érdeklő kérdések szerepelnek, vagy pedig továbbra is mélységesen demokráciaellenes, primitív, konfliktuskereső, de főként hazug, gyáva és korrupt elnököt szeretnének” – mondta a szociáldemokrata pártvezér. A szociáldemokraták nem kívánnak ellentüntetéseket rendezni – szögezték le a párt vezetői.

Jóllehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hivatalosan nem foglalt állást a kérdésben, Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök-pártelnök pedig azt hangoztatta, hogy a liberálisoknak a kormányzás a legfontosabb, az alakulat néhány vezető politikusa máris bejelentette: Bãsescu leváltása mellett voksol. Crin Antonescu alelnök elmondta, arra biztatják a választókat, hogy minél többen jelenjenek meg a választóurnák előtt. Hivatalos álláspontot egyelőre az RMDSZ sem alakított ki. Kelemen Hunor képviselő a Krónikának elmondta: a Szövetségi Állandó Tanács várhatóan a héten alakítja ki az RMDSZ álláspontját Bãsescu leváltásával kapcsolatban. Mint ismeretes, az RMDSZ, akárcsak a liberálisok vezetősége óvakodott állást foglalni Bãsescu tisztségéből való felfüggesztése ügyében, így a múlt heti parlamenti szavazáson is honatyáik lelkiismeretére bízták a voksot.

Jogi bizonytalanság

A román sajtó által nyilvánosságra hozott legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Bãsescut nehéz lesz leváltani. A Jurnalul Naþional című napilap megrendelésére készült egyik felmérés szerint a népszavazáson biztosan vagy valószínűleg részt vevő állampolgárok 65 százaléka Bãsescu leváltása ellen szavazna. Kimutatja azt is, hogy a lakosság majdnem kétharmada biztosan vagy valószínűleg elmenne szavazni. Ez az adat ellentmond azoknak az előrejelzéseknek, miszerint érvénytelen népszavazás körvonalazódik. Érvényes népszavazáshoz a választói névjegyzékben szereplő állampolgároknak több mint a felének, azaz valamivel több mint 9 millió személynek kellene megjelennie az urnák előtt.

Az esetleges érvénytelen népszavazásról máris vita bontakozott ki a pártok jogászai között. Egyesek ugyanis úgy vélik, hogy joghézag áll fenn, mivel a referendumtörvény nem rendelkezik pontosan erről a lehetőségről. Így könnyen előfordulhat – vélik a jogászok – hogy Bãsescu hivatalba való visszatéréséről az Alkotmánybíróságnak kell majd döntenie, ha nem gyűlik össze a referendum érvényességéhez szükséges szavazatszám. Nicolae Vãcãroiu ideiglenes államfő és a Bãsescu felfüggesztését kezdeményező PSD jogászai azonban úgy vélték, hogy érvénytelen referendum esetén a nép nem akarja Bãsescu leváltását, ezért a tisztségéből felfüggesztett elnök folytathatja mandátumát. Bãsescu máris arra figyelmeztette híveit: ne hallgassanak azokra, akik szerint érvénytelen népszavazás esetén is visszatérhet hivatalába, ugyanis egy ilyen végkifejlet gyengítené pozícióját. Az ellenzék mindenesetre nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy újabb felfüggesztési procedúrát kezdeményez. Hírügynökségi források szerint a kormány sürgősségi rendelettel készül módosítani a referendumtörvényt, hogy a népszavazás akkor is érvényes legyen, ha a választásra jogosultaknak kevesebb mint a fele jelenik meg az urnák előtt. Az intézkedés valamelyest megkönnyítené Bãsescu leváltását. Mint ismeretes, a parlament korábban már kétszer is elfogadta, a demokraták azonban megfellebbezték az Alkotmánybíróságon, így az nem léphetett érvénybe.

F. B.

Tilos az SMS-ek közlése

Megtiltotta az Országos Audiovizuális Tanács (CNA), hogy a kampány idején a televíziócsatornák és a rádiók SMS-ben, e-mailben vagy telefonon beérkező véleményeket közöljenek. A tanács tegnapi ülésén úgy határozott, hogy a vélemények közlési formája az utcán készített interjú. Ugyancsak tilos sugározni olyan politikai hirdetéseket, amelyek negatív vagy pozitív fényben tüntetnek fel egy pártot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés