2012. július 08., 15:132012. július 08., 15:13
A július 5. és 7. között megkérdezett ezer ember 80 százaléka azt mondta, hogy részt vesz az államfő leváltása ügyében kiírt referendumon. Közülük 64 százalék Băsescu menesztésére, 27 százalék az államfő maradására adná voksát, 8 százalékuk pedig még nem döntötte el, hogyan szavaz.
Az Europa FM rádió által megrendelt felmérés során ezer, véletlenszerűen kiválasztott, Romániában élő felnőttet hívtak fel telefonon. A hibahatár három százalék körül mozog - állítja az IMAS.
Az IMAS közvélemény-kutató intézetet George Alin Teodorescu szociológus vezeti, aki 2003-2004-ben Adrian Năstase (PSD) miniszterelnök tanácsadója, majd kabinetvezetője volt, 2004 és 2008 között pedig a PSD parlamenti képviselője.
Teodorescu szerint az embereket nagyon érdekli a téma, szinte mindenki tudott arról, hogy a parlament felfüggesztette az államfőt, és leváltásáról népszavazást írtak ki.
„Az embereknek kialakult véleményük van, de ez a 80 százalékos részvételi szándék nem azt jelenti, hogy a 17 millió felnőtt közül 14 millió eljön szavazni. Jelenleg úgy véljük, körülbelül nyolc és fél millió választópolgár járul majd az urnákhoz” - magyarázta a szociológus.
Mint mondta, a kampány során változhat az elnököt leváltani akarók, illetve az őt támogatók közötti kettő az egyhez arány, de úgy véli, aligha kétséges, hogy Traian Băsescut menesztik július 29-én.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.