Hirdetés

Dossziékkal fenyeget az államfő

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

„Fontos politikai személyiségek bűnvádi dossziéi kerülnek hamarosan a bíróságok elé” – figyelmeztetett Traian Bãsescu államfő a főügyészség tegnapi évértékelő ülésén. Az államfő ugyanakkor felszólította az ügyészeket, hogy a vizsgált személyek kilététől függetlenül végezzék munkájukat, és ne engedjenek sem a politikai, sem pedig a sajtó felől érkező nyomásnak.

2007. március 07., 00:002007. március 07., 00:00

„Merem hinni, hogy az ügyészektúl vannak már azon, hogy engedjenek bármilyensajtóhadjáratnak, és minden állampolgáresetében egyformán alkalmazzák a törvényeket” – tette hozzá Bãsescu.
Az államfő kijelentéseiazonban rendkívül heves reakciókat váltottakki: több politikus azt vetette Bãsescu szemére, hogybefolyásolni próbálja az igazságszolgáltatásiszerveket.
Az elnöki nyilatkozatok elhangzásaután Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnökeazt állította, hogy az ügyészségCãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök ellen készülbűnügyi vizsgálatot indítani a Vaskapu II. vízierőmű technológiai fejlesztése kapcsán,politikai ellenfelei ugyanis így akarják eltávolítanitisztségéből a kormányfőt. A románsajtóban napvilágot látott információkszerint 1997-ben kereskedelmi és ipari miniszteri minőségébenTãriceanu egy svájci vállalatot bízott meg afejlesztési munkálatokkal, a szerződés azonbanhátrányos volt a román államra nézve.A konzervatív pártelnök azt is tudni véli,hogy az ügyben még ezen a héten összehívjákaz elnöki hivatal különleges bizottságát,amely a miniszteri felelősségre vonatkozó jogszabályértelmében jóváhagyhatja a bűnügyikivizsgálást a kormányfő ellen. Daniel Morar, afőügyészséghez tartozó OrszágosKorrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetőjemegerősítette, hogy vizsgálódnak aVaskapu-ügyben, hozzátette azonban, egyelőre nemindítottak bűnügyi vizsgálatot egyetlen személyellen sem.
Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfőcsodálkozását fejezte ki, hogy az államfőnektudomása van a politikusok ellen készülő bűnvádidossziékról. “Nem hiszem, hogy érintettlennék, de meglep, hogy az államfő erről beszélt,hiszen Romániában elvileg működik a hatalomszétválasztásának elve. Én példáulminiszterelnökként nem tudom, min dolgoznak azigazságszolgáltatási szervek. Nem értem,honnan tud erről az államfő” – kommentáltaBãsescu kijelentéseit a kormányfő. Egyúttalhozzátette: a vízi erőmű technológiaifejlesztésének ügyében törvényesenjárt el. „A választási kampány idejéna Szociáldemokrata Párt a Vaskapu-témátfelhasználva indított lejáratásihadjáratot ellenem, most azonban más politikaiszereplők állnak a támadás mögött”– utalt a kormányfő Bãsescura. Elítélőennyilatkozott Bãsescu beszédéről Markó BélaRMDSZ-elnök is. Szerinte az államfő kijelentéseifenyegetésként értelmezhetőek. „Az, hogy azállamfő különböző dossziékkalfenyegetőzik, tulajdonképpen burkolt politikai fenyegetés:azt jelenti, hogy ebben a pillanatban legalábbis aggályosaz igazságszolgáltatás függetlensége”– szögezte le Markó.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés