
Dominic Fritz szerint a polgároknak elegük van ebből a macska-egér játékból a különnyugdíjakkal
Fotó: Dominic Fritz/Facebook
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz hétfőn reményét fejezte ki, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök nem mond le, amiért az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szigorító törvénytervezetet.
2025. október 20., 19:302025. október 20., 19:30
2025. október 20., 19:312025. október 20., 19:31
A politikus a Digi24-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a romániai polgárok túlnyomó többségének elvárása a bírák és ügyészek ,,kiváltságainak” eltörlése. Szerinte a kormánynak figyelmesen tanulmányoznia kell az alkotmánybíróság indoklását, és továbbra is törekednie kell a különnyugdíjak megszüntetésére.
– tette hozzá. Megjegyezte, hogy az alaptörvényt úgy kellene módosítani, hogy ne tegye lehetővé a bírák és ügyészek nyugdíjazását 50 éves korban.
Arra a kérdésre, hogy az alkotmánybíróság döntése után van-e a kormánynak legitimitása a munka folytatására, az USR elnöke emlékeztetett, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök néhány héttel ezelőtt kijelentette: a bírák és az ügyészek után megszüntetné más kategóriák különyugdíját is. ,,Most nem adhatjuk fel. Ez a bátorság és a kitartás próbája a kormány számára. A polgároknak elegük van ebből a macska-egér játékból a különnyugdíjakkal” – jelentette ki.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!