Hirdetés

Dâncu: rossz irányba halad a PSD

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Lemondott tisztségéről a Szociáldemokrata Párt kolozsvári alelnöke Lemondott tegnap tisztségéről Vasile Dâncu (képünkön), a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke, aki azzal indokolta döntését, hogy Mircea Geoană pártelnök korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Dâncu alig néhány nappal azt követően adja vissza alelnöki megbízatását, hogy a PSD bukaresti és kolozsvári szervezete között elsimulni látszott a konfliktus.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00

A szociáldemokraták múlt pénteki vezetőségi ülésén Marian Vanghelie és Vasile Dâncu kezet fogott, miután a bukaresti PSD vezetője hosszas vádaskodás és nyilatkozatháború során, több ízben is szankciókat kért a kolozsvári politikus ellen, aki szerinte sajtónyilatkozataival rontott a párt megítélésén. Vasile Dâncu – aki alelnöki minőségében a PSD kommunikációjáért felelt – tegnap levelet intézett Mircea Geoanához, amelyben leszögezi: baloldali értelmiségiként nem fogadhatja el a véleményszabadság és a kritikai elemzés korlátozását, miután a PSD-elnök megtiltotta neki, hogy a párt belső életéről beszéljen a sajtónak. A leköszönő alelnök megítélése szerint ugyanakkor az utóbbi hónapokban a párt olyan stratégiát és taktikákat alkalmaz, amelyek rontják a PSD hitelességét. Dâncu hangsúlyozza, hogy szükség esetén továbbra is támogatni fogja szakértelmével a PSD vezetőségét.

Mircea Geoană tiszteletben tartja a döntést, de reméli, hogy a kánikula elmúltával Dâncu meggondolja magát. A szociáldemokrata vezető elismerte, hogy a PSD jelenleg folyó átalakítása és korszerűsítése során „sok politikai megnyilvánulás túlzottan személyes hangvételben történt”, de azt is hangsúlyozta, hogy a vezetőségnek egységesen és fegyelmezetten kell dolgoznia.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés