
2011. július 15., 15:152011. július 15., 15:15
A DNA főügyésze a román közszolgálati televízió TVR Info csatornájának adott interjúban azt mondta: politikusok nyomást gyakorolnak a korrupcióellenes ügyészségre annak az ügynek a vizsgálata kapcsán, amelyben Borbély László környezetvédelmi miniszter neve is felmerül.
Daniel Morar szerint a pártbéli kollégák szolidaritása nem jelentene problémát a DNA-ügyészek számára, ha azok itt megállnának, csakhogy „a szolidaritásnak ezeket a formáit olyan kijelentések tarkítják, amelyek a helyzet nem ismeréséről árulkodnak, és vádakat tartalmaznak a DNA és ügyészei ellen”.
„A vádaskodó személyek sem a tényállást, sem a jogi helyzetet és az alkalmazható jogi normákat nem ismerik, de ez nem akadályozza őket abban, hogy túlkapásokkal vádolják a DNA-t. Problémák akkor adódnak, amikor ez a légkör nyomásként nehezedik az ügyészre, akinek amúgy is meglehetősen nehéz dolga van az ilyen ügyek kivizsgálásában” – fogalmazott Morar.
A DNA-főügyész később a Realitatea hírtelevíziónak azt nyilatkozta: amikor az ügyészekre nehezedő nyomásról beszélt, konkrétan arra utalt, hogy Mihai Voicu PNL-alelnök kijelentette, „a DNA hiteltelen, petárdákat hajigáló intézmény”, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt mondta, „a DNA karriereket tesz tönkre, és a legtöbbször bebizonyosodik, hogy a vádak hamisak”, valamint Victor Ponta PSD-alelnök egy blogbejegyzésében szintén bírálta a korrupcióellenes ügyészséget.
„Bennünket zavarnak az ilyen vádak és az ügyekkel kapcsolatos hamis kijelentések” – tette hozzá Morar.
„Nem létezik Borbély-ügy, nem létezik hivatalos vád Borbély úr ellen” – szögezte le a DNA főügyésze.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint nyilatkozatait nem lehet a DNA-ra való nyomásgyakorlásnak nevezni.
„Nem gondolom, hogy politikai nyilatkozatokkal nyomást lehet gyakorolni a DNA-ra, amelynek hatáskörét egyértelműen szabályozzák a törvények, és amelynek függetlensége biztosított. Egy ügyésznek bizonyítékokkal kell előállnia, nem politikusi nyilatkozatok értelmezésével” – fogalmazott Kelemen, aki szerint egy ügyésznek nem szabad politikai nyilatkozatokat tennie, míg a politikusoknak ez a kötelességük.
„Amikor Morar úr egyértelmű bizonyítékokkal áll elő azzal kapcsolatban, hogy ki kire és hogyan gyakorol nyomást, akkor hiteles lesz. Amíg politikai nyilatkozatokat tesz, ügyészruhába öltözött politikusnak minősül. Kijelentéseimet nem lehet a DNA-ra való politikai nyomásgyakorlásnak minősíteni, én arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy az információk kiszivárgása létező probléma, amely nem része a büntetőjogi eljárásnak” – szögezte le Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtökön, Kolozsváron tartott ülése után leszögezte: elfogadhatatlan az a módszer, ahogyan a korrupcióellenes ügyosztály „alaptalan vádakra hivatkozva” eljárt abban az ügyben, melynek kapcsán Borbély László miniszter és Szepessy Szabolcs tanácsos neve is felmerült. Hozzátette: a szövetség a főügyészséghez fordul, és kérni fogja az ügy kivizsgálását, mivel szerinte megengedhetetlen, hogy nem bizonyított, kiszivárogtatott információk közlésével lejáratják az RMDSZ politikai alelnökét.
A SZÁT határozottan kiáll Borbély László mellett, egyhangúlag támogatja mindabban, amit miniszterként és a Szövetség politikai alelnökeként végez – mondta csütörtökön Kelemen Hunor.
Daniel Morar kijelentéseire reagálva Emil Boc kormányfő azt hangsúlyozta: az igazságszolgáltatás függetlensége garantált, és aki ezt tagadja, az felelősséggel tartozik kijelentéseiért.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!