2012. október 02., 08:132012. október 02., 08:13
Az ügyészség szerint Dragnea a párt kampányfőnökeként olyan számítógépes rendszert építtetett ki, amelynek segítségével törvénytelenül jutott a választók preferenciáit tükröző információkhoz. A Gândul.ro hírportál szerint a rendszer alapját tizennégyezer olyan személy képezte, aki folyamatosan, SMS-ben értesítette a pártközpontot a szavazás állásáról.
A részvételi arányról tájékoztatták Dragneát – ez egyébként elvileg nem törvénytelen, az viszont igen, hogy a portál szerint mintegy háromezren arról is értesítették Dragneát, hogy ki hogyan szavazott. A rendszer második lépcsőjét egy olyan felület képezte, amelyen a párt vezetői – többek között Marian Oprişan, Ecaterina Andronescu, Nicuşor Constantinescu, Relu Fenechiu és Robert Negoiţă – követni tudták a szavazás állását. A harmadik, legfelső szint Dragnea választási főhadiszállásán volt, és az egész rendszer működését felügyelte és irányította.
| Az Egyesült Államok figyelemmel követi a romániai helyzetet. Tudjuk, hogy egyesek új népszavazást szeretnének, vagy más módszereket keresnek arra, hogy megszabaduljanak az államfőtől – jelentette ki Philip Gordon, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettese. Gordon – aki csütörtökön beszélt a romániai helyzetről – még augusztusban, a Traian Băsescu elnök leváltásáról szóló, érvénytelen referendumot követően Bukarestbe látogatott, és figyelmeztette a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) pártjait: tartsák tiszteletben az alkotmánybíróság döntését, amellyel helyben hagyta a referendum érvénytelenségéről szóló választási irodai megállapítást. „Ha az elnök népszerűtlen, és mandátuma nem tükrözi a nép akaratát, akkor a megoldást a korrekt és demokratikus választások jelentik” – szögezte le most Gordon. Kijelentette ugyanakkor, hogy az alkotmánybírósági döntés tiszteletben tartásával Románia visszanyerte hitelességét. |
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.