
Fotó: Mediafax
2007. február 05., 00:002007. február 05., 00:00
Jóllehet a munkásokat mégpénteken szabadlábra helyezték, az ügyjelentős belpolitikai botrányba torkollt. A kormányfőugyanis nehezményezte, hogy a diplomácia vezetője nemértesítette az esetről a miniszterelnökihivatalt, így a kormány nem tudott közbenjárnia munkások érdekében. Emiatt Tãriceanufelszólította külügyminiszterét(egyben liberális párttársát), mondjon letisztségéről. A külföldről tegnap hazatértMihai-Rãzvan Ungureanu sajtótájékoztatónerősítette meg: vállalja a felelősséget, ésbenyújtja lemondását. A diplomáciavezetője különben becsületbeli gesztusnak neveztetávozását, és nem tartja tévedésneka tárca eljárását, szerinte ugyanis azIrakban letartóztatott munkások ügyétkövetségi vonalon meg lehetett oldani, ezért nemtájékoztatta a kormányfőt. „Traian Bãsescuállamfőt a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT)vezetői minőségében értesítettükaz esetről” – pontosított Ungureanu. A külügyminiszterlogikusnak, természetesnek és morálisnak nevezteegy kormányzati tisztségviselő lemondását,mihelyt ezt kéri tőle a miniszterelnök.
Politikai elemzők szerint a 39 évesUngureanu az államfő és a miniszterelnök közötti„palotaviszály” áldozata lett. A liberáliskülügyminisztert a román sajtó az államfőhözközel álló politikusok közé sorolta,mivel például az iraki csapatkivonás ügyébenis szembehelyezkedett alakulata, a Nemzeti Liberális Pártálláspontjával, és a Legfelsőbb VédelmiTanács ülésén Bãsescuhoz hasonlóanellenezte a román csapatok visszahívását.Noha a Theodor Stolojan vezette Liberális Demokrata Párt(PLD) elöljárói máris közölték,szívesen látnák soraikban a voltkülügyminisztert, Ungureanu leszögezte: nincsszándékában kilépni a liberálisalakulatból. Hírügynökségi forrásokszerint valószínűleg Mihai-Rãzvan Ungureanu állmajd a Nemzeti Liberális Párt (PNL)EP-képviselőjelölt-listája élén.
A letartóztatott munkásokesete ismét rendkívül heves szópárbajtváltott ki Traian Bãsescu és Cãlin Popescu-Tãriceanuközött, amelyben a két politikus kölcsönösenhazugsággal vádolta egymást. „Ez az ember(Tãriceanu – szerk. megj.) annyit hazudik, hogy kijelentéseirenem lehet alapozni” – nyilatkozta a Pro TV műsorábanTraian Bãsescu. Az államfő kétségbe vonta,hogy a Külügyminisztérium nem értesítetteTãriceanut az őrizetbe vett románokról, noha ezt magaa tárcavezető is elismerte. Válaszként aminiszterelnök a Jurnalul Naþional napilapnak adott interjúbanazzal vádolta az államfőt, hogy folyamatosan úgyviselkedik, mintha választási kampányban lenne.„Bãsescu állandóan féligazságokkal ésfélhazugságokkal zsonglőrködik. Sőt a jelzőlámpaszíneit is zöldre festette, hogy akkor is átmehessenaz úton, ha éppen pirosat jelez” – fogalmazott akormányfő.
F. B.
Keret
Markó Béla: morális válság van
Romániában ma politikaiés morális válság tapasztalható,mivel az állami berendezkedés, az intézményrendszeregészét kérdőjelezik meg egyes politikai erők– mondta a hétvégén MarosvásárhelyenMarkó Béla RMDSZ-elnök. A romániai magyarés a magyarországi sajtó főszerkesztőivel ésvezető szerkesztőivel lezajlott találkozón apolitikus utalt azokra a belső küzdelmekre, amelyek TraianBãsescu államfő és Cãlin Popescu-Tãriceanuminiszterelnök között, illetve a kormánykoalíciótalkotó demokrata és liberális párt közöttfolyik. „E pillanatban zajlik a nagy kísérlet a románbelpolitikában, hogy átrendezzék az intézményekközötti viszony egész rendszerét” –kommentálta a helyzetet Markó, utalva arra, hogyBãsescu megpróbál minél nagyobb hatalmatbiztosítani magának. Szerinte az ország európaiuniós csatlakozása után a románpolitikusok körében egyre erősebben érzékelhetőaz a szemlélet, miszerint ma már kényelmetlen ahatalomban a magyar képviselet, és talán nem isolyan fontos jó viszonyt kialakítani a magyarokkal.Példaként a Nagy Zsolt informatikai éstávközlési miniszter ellen folytatott „koncepcióseljárást” említette.
A Nemzeti Liberális Pártvezetőtanácsa várhatóan mai üléséndönt Mihai-Rãzvan Ungureanu utódjáról akülügyi tárca élén. A döntésazért is sürgős, mert Traian Bãsescu államfőkorábban figyelmeztetett: nem hagyja jóvá aminiszterek visszahívására tett indítványt,amíg nincs javaslat a tisztség várományosára.Értesülések szerint a legtöbb esélyeTeodor Meleºcanu alelnöknek van a posztra, aki aVãcãroiu-kormány idején már betöltöttea tisztséget. Ugyancsak esélyes a funkcióraAdrian Cioroianu, az alakulat külügyi kérdésekértfelelős alelnöke. A jelöltek között emlegetikmég Cristian Davidot, a közösségi alapokelköltésének felügyeletével megbízotttárca nélküli minisztert, valamint Mihai Lupoiszenátort.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).