Hirdetés

Digi 24 néven saját hírtelevíziót indított az RCS-RDS kábelszolgáltató

Saját hírtelevíziót indított csütörtökön este az RCS-RDS kábelszolgáltató. Romániában eddig is négy országos hírtelevízió versengett a nézőkért, de az ötödikként megjelenő „Digi 24” az első, amely nagy felbontású, HD adást ígér a nap 24 órájában.

2012. március 02., 13:252012. március 02., 13:25

A Digi 24 hírtelevíziónak a bukaresti Parlament-palotában rendezett avatóünnepségen a román miniszterelnök is részt vett. Mihai Răzvan Ungureanu azt mondta, hogy korrekt kritikusokra vágyik, a Digi 24 műsorkészítőit pedig arra kérte, munkájukkal győzzék meg arról, hogy nem érdemes csatornát váltania.

Az új hírtelevízió főszerkesztője, Răzvan Mitroi azt ígérte a nézőknek, hogy itt a szokásosnál több hírt és kevesebb kommentárt fognak látni. A Digi 24 a műsoridő felét szándékszik saját gyártású műsorokkal kitölteni: a hatszáz alkalmazott közül háromszáz újságíró. A hírcsatorna nem fog reklámot sugározni, hanem - a korábban indított DigiSport és DigiFilm csatornákhoz hasonlóan - az előfizetők számának növelésével járulhat hozzá a cég bevételeihez.    

Az RCS-RDS saját, román nyelven sugárzó hírtelevíziójának indítása előtt csaknem két héttel kivette a magyarországi Hír Tv műsorát kínálatából, mivel vita alakult ki a romániai műsorterjesztő és a Hír Tv között a sugárzási jogért fizetendő díjról. Az erdélyi nézők a Hír Tv helyett a szintén magyarországi Echo Tv műsorát láthatják.   

Az RCS-RDS távközlési vállalat - a cég honlapján közzétett adatok szerint - piacvezető Romániában a műholdas, illetve kábeles televíziós műsorszórók és internetszolgáltatók között, ugyanakkor fontos szereplő a vezetékes és mobil telefonszolgáltatások piacán. A szomszédos országokban, valamint Olaszországban és Spanyolországban is jelen lévő cégcsoport többségi tulajdonosa Teszári Zoltán nagyváradi üzletember.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés