Hirdetés

Diaconu-ügy: létszámhiány volt, de a szenátus tudomásul vette a mandátum megszűntét

Felemás körülmények között vette tudomásul kedden a szenátus, hogy Mircea Diaconu volt művelődési miniszter mandátuma hivatali összeférhetetlenség miatt megszűnt. Bár a felsőház plénumának határozatképességéhez 62 honatya jelenléte lett volna szükséges, csupán huszonhárman vettek részt az ülésen, ennek ellenére hivatalosan is tudomásul vették a mandátum megszűnését.

2012. december 04., 12:092012. december 04., 12:09

Az ülés előtt Crin Antonescu házelnök egyeztetett a frakcióvezetőkkel, majd a szellős padsorokkal elkezdett ülésen Toni Greblă, a szenátus jogi bizottságának elnöke felolvasta a határozatot, miszerint Diaconu többé nem szenátor – ezt a jelen levő szenátorok tudomásul vették, de szavazni nem szavazták meg, majd véget ért a jelenlegi parlamenti ciklus utolsó ülése.

Cristian Rădulescu, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) frakcióvezetője elmondta, nem várható, hogy az ügyben újabb, határozatképes ülést hívjanak össze, de mivel nem a mandátum megvonásáról, csupán a mandátum megszűntének tudomásul vételéről volt szó, ez megtörtént.

Mint arról beszámoltunk, Diaconu ügyében az alkotmánybíróság november 21-én mondta ki végérvényesen, hogy hivatali összeférhetetlenségi ügye miatt idén júniustól, a legfelsőbb bíróság vonatkozó döntése nyomán megszűnt a mandátuma.

A hivatali összeférhetetlenség tényét még az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) állapította meg, majd Diaconu fellebbezése nyomán júniusban a legfelsőbb bíróság is. A szenátus ennek ellenére sem vette tudomásul a mandátum megszűnését, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ezért fordult az alkotmánybírósághoz, amely az Ani, a legfelsőbb bíróság és a szenátus közötti alkotmányos természetű konfliktusban az igazságszolgáltatás javára döntött.

Az ANI azért állapított meg hivatali összeférhetetlenséget Diaconu esetében, mert 2008 decemberétől egyszerre volt szenátor és a közintézménynek minősülő bukaresti Nottara színház igazgatója.

Emellett azért is vizsgálat indult ellene, mert feleségét nevezte ki a színház rendezőjévé, holott nem felelt meg a pályázatban lefektetett követelményeknek. Diaconunak az ügy miatt nyáron le kellett mondania a májusban elfoglalt művelődési miniszteri tisztségről, majd a közelmúltban azt is bejelentette, hogy nem indul újabb mandátumért. A volt szenátor ellen ráadásul felesége gyanús körülmények között történt alkalmazása miatt vádat is emelt a legfőbb ügyészség.

 

Szerdán döntenek Stanról

Jövő szerdán, a vasárnapi parlamenti választások után ül össze a jelenlegi képviselőház plénuma annak érdekében, hogy döntsön az Országos Feddhetetlenségi Ügyosztály (DNA) kéréséről, amelyben a korrupcióval gyanúsított szociáldemokrata párti (PSD) honatya, Ion Stan mentelmi jogának felfüggesztését sürgeti, hogy előzetes letartóztatásba helyezze a honatyát. Valeriu Zgonea házelnök tegnap elmondta: amíg a vasárnap megválasztott parlament le nem teszi az esküt, addig a jelenlegi törvényhozás teljes jogkörrel bír.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés