„Civilizált országokban a hatóságok nyilvánosan fellépnek a békéscsabaihoz hasonló rendkívül súlyos esetekkel szemben, nálunk azonban ez elmaradt” – hangoztatta Diaconescu. A Krónika ezzel szemben kiderítette, hogy a PSD-s politikus állítása nem felel meg a valóságnak. A békéscsabai ortodox templomot ugyanis először július 20-án rongálták meg, amikor kegytárgyait felborogatták, ablakait betörték. Három nappal később a templom belsejét felgyújtották, ekkor kétmillió forintos kár keletkezett. A nyomozás során a békéscsabai rendőrség rövid időn belül őrizetbe vette az elkövetőt. A 33 éves békéscsabai férfi beismerte: mindkét alkalommal ő járt a templomban, a rongálásokat pedig egyedül követte el. A bűncselekmény elkövetésének pontos okát azóta sem sikerült megállapítani, mivel a tettesről kiderült, hogy tudathasadásos elmezavarban szenved – emiatt elmegyógyintézetbe utalták –, sőt az is, hogy korábban maga is a helyi ortodox gyülekezethez tartozott. A kegyeletsértést Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere elítélte, a magyar kormány pedig egymillió forintos támogatást utalt ki a templom felújítására, Ireny Comaroschi, Románia budapesti nagykövete pedig üzenetértékűnek nevezte a gesztust. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes tisztje tegnap lapunknak megerősítette: a csabai ortodox templomnál a napokban nem történt incidens, majd hozzátette: a bukaresti politikus „vágyálmai és a valóság között ég és föld a különbség”.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).