Hirdetés

Demokraták nélküli kabinet?

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A liberálisok kormányzati partnert keresnek az Emil Boc vezette alakulat helyébe. Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök-pártelnököt felhatalmazta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőtanácsa, hogy a Demokrata Párt (PD) nélkül hajtsa végre a kormányátalakítást – jelentette be tegnap Crin Antonescu, a liberálisok alelnöke. A demokraták kormányból való kizárásáról a miniszterelnök is beszélt, kijelentve, hogy a PD a D. A. Szövetség halálát idézte elő, így a jelenlegi válság csak a parlament segítségével oldható meg.

2007. március 27., 00:002007. március 27., 00:00

„Nagyon komolyan el kell gondolkodnomazon, hogy kikből áll majd az átalakítottkormány, a parlamentnek azonban meghatározószerepe lesz ebben a kérdésben” – szögezte lea miniszterelnök.
A liberálisok különbenazt követően döntötték el, hogy a demokratáknélküli kormánnyal is számolnak, hogytegnap reggel a D. A. Szövetség vezetőtanácsánakülésén a két párt vezetői nemjutottak közös nevezőre a kormányátalakításkérdésében. Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfőugyanis azt kérte a demokratáktól, jelöljenekúj minisztereket azok helyére, akik nem írtákalá az európai parlamenti választásokelhalasztásáról rendelkező sürgősségikormányrendeletet. Ez azt jelentette volna, hogy mind VasileBlaga belügy-, mind Monica Macovei igazságügyiminiszter helyére új tárcavezetőt kellett volnajavasolniuk a demokratáknak. A PNL Radu Berceanu szállításügyiminiszter távozását is kérte, mivel ahétvégén a demokrata politikus hevesen kitámadtaa kormányfőt.
Emil Boc demokrata pártvezéra D. A. Szövetség vezetőtanácsának üléseután úgy vélte, a liberálisok ürügyetkeresnek arra, hogy a PD-t eltávolítsák akormányból és hogy a szociáldemokratákkalközösen kormányozhassanak. A PD elnökeugyanakkor felszólította Tãriceanut, döntse el,hogy a demokratákkal akar-e a kormányozni, ésellenkező esetben vállalja fel a döntést. „Akormányválság a miniszterelnök azondöntésével kezdődött, hogy elhalasztotta azeurópai parlamenti választásokat anélkül,hogy konzultált volna velünk. A határozattalmegszegte a D. A. Szövetség alapszabályát”– állította Boc, aki szerint a liberálisokkövetelése, hogy váltsanak le bizonyos demokrataminisztereket, olcsó ürügy arra, hogy a PD-tkiszorítsák a kormányból.
Úgy tűnik, a kormányátalakításkörüli huzavona nem tart már sokáig: ahelyzet tarthatatlanságára hivatkozva ugyanis mindkétfél gyors végkifejletet ígért. Akormányfő és a liberálisok kilátásbahelyezték, hogy még a hét folyamánmegtörténik a kormányátalakítás.Ugyanezt követelték a demokraták is, hozzátéve,hogy ellenkező esetben ők hoznak majd politikai döntésta kormányválság ügyében. Errőlnyilatkozva Emil Boc nem zárkózott el attól,hogy a demokraták kilépnek a kormányból,ugyanakkor viszont azt a lehetőséget is felvetette, hogymegvonják a politikai bizalmat a kormányfőtől,esetleg kérik Tãriceanu lemondását. Az ügyvégkifejletét az ellenzék is sürgeti. Aszociáldemokraták bejelentették: elkészültmár a bizalmatlansági indítvány szövege,amelyet abban az esetben nyújtanak be, ha a miniszterelnöknem hajtja végre a kormányátalakítást.Mircea Geoanã, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeugyanakkor méltatta a miniszterelnök azon bejelentését,hogy a parlament segítségével kívánvéget vetni a kormányválságnak. Aszociáldemokrata pártvezér ugyanakkorhozzátette: a politikai válságot az oldanámeg, ha Tãriceanu kormányátalakításthajtana végre, a parlament bizalmát kérné,Traian Bãsescu államfőt pedig felfüggesztenéktisztségéből.

F. B.


A belpolitikai válság okai

A jelenlegi belpolitikai válságota kommunizmus elítélése és aszekusdossziéknak a Szekuritáté IrattárátVizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS)történt átadása okozta – vélekedettTraian Bãsescu államfő a Román HírszerzőSzolgálat (SRI) tegnapi évértékelőülésén. Szerinte ugyancsak hozzájárulta krízishez a politikusokat sem kímélőkorrupcióellenes harc.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés