Hirdetés

Demokrataellenes offenzíva

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Dan Voiculescu elszigetelné a PD-t a politikai palettán Kormányzási alternatívát keres a Konzervatív Párt (PC), amelynek célja elszigetelni a Demokrata Pártot (PD) a politikai palettán � jelentette be Dan Voiculescu pártelnök.

2006. augusztus 18., 00:002006. augusztus 18., 00:00

Voiculescu szerint az általa vezetett szervezet a demokratákat leszámítva tárgyalásokat folytat valamennyi parlamenti párttal, annak érdekében, hogy 2007. január elsejéig egy kormányzásra képes koalíciót alkossanak. A PC elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, a politikai stabilitás megőrzéséért jövő év január elsejéig kormányon maradnak, azonban megtagadják az együttműködést Emil Boc pártjával.
Dan Voiculescu (képünkön) leszögezte: nincs ellentmondás a kormányon maradás és a demokratákkal való szakítás között, ugyanis gyakorlatilag a két politikai szervezet már régen nem működik együtt. A PD pártállamként működik, és a koalíciós megállapodást több ízben is megszegve agreszszív toborzó politikát folytatott a konzervatív honatyák behálózására � fejtette ki a konzervatívok elnöke. Majd hozzátette: bár a 2004-es választásokat a Szociáldemokrata Párt (PSD) és PC (régi nevén PUR) szövetsége nyerte meg, az ország európai uniós csatlakozásának megvalósítása érdekében fogadták el Traian Bãsescu �erkölcstelen ajánlatát�, és paktáltak le a D. A. Szövetséggel.
Az RMDSZ elutasítja a konzervatívok kezdeményezését, amelyet szenzációhajhásznak minősít. Borbély László területrendezési miniszter a jelenlegi kormányfelállást tartja a legéletszerűbbnek. Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselő lapunknak elmondta, a konzervatívok kezdeményezése eleve halálra van ítélve. A képviselő szerint egy demokratikus rendszerben hasonló javaslat nem állja meg a helyét, a szövetség pedig nem vállal partnerséget a konzervatívok politikai játszmájában. Az ország politikai helyzetét jellemezve Kelemen óvakodott jóslatokba bocsátkozni arról, hogy a PC kormányon marad-e vagy sem, azonban úgy vélte, a konzervatívok 2007. január elseje után sem fognak távozni, ahogyan fenyegetőzéseikkel ellentétben ezt korábban sem tették meg. Kelemen szerint a PC a Nagy-Románia Pártban (PRM) találhat új szövetségest, a két szervezet ugyanis több alkalommal, főleg kisebbségpolitikai kérdésekben azonos álláspontot képviselt, azonban lehetetlennek tart egy esetleges PRM�PC kormánykoalíciót.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) is elmarasztalta a konzervatív javaslatot. Varujan Vosganian szóvivő szerint a PNL kitart a D. A. Szövetség megállapodása mellett, amelynek értelmében 2008-ig vállalták fel az közös együttműködést a demokratákkal. Habár Ilie Sârbu PSD-s alelnök szerint a szociáldemokraták hivatalosan még nem bocsátkoztak tárgyalásokba a konzervatívokkal, Cristian Diaconescu szóvivő hangsúlyozta, az ellenzékiek megfontolják a PC javaslatát.
Lucian Bolcaº PRM-s alelnök szintén nem utasította el az esetleges együttműködést a konzervatívokkal. Bolcaº szerint, amennyiben a PC számukra megtisztelő ajánlatot tesz, hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni. A Demokrata Párt hivatalosan egyelőre nem foglalt állást Dan Voiculescu nyilatkozata kapcsán. Ioan Oltean PD-alelnök leszögezte: a párt állandó bizottsági ülésén döntenek majd a konzervatívokkal szembeni viszonyulásukról.
A konzervatív-demokrata konfliktusnak azonban csütörtökön már volt következménye, ugyanis a PC Arad megyei szervezete felmondta a helyi koalíciós megállapodást. Az aradi konzervatívok azzal indokolták döntésüket, hogy a PD megszegte a koalíciós megállapodást, és több helyi elöljárójukat a pártjába toborozta. Az utóbbi két hétben a PC-től öt Arad megyei polgármester, három alpolgármester és 12 helyi tanácsos igazolt át a demokratákhoz. Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta, a PC megnyilvánulása helyi szinten inkább jelképesnek minősíthető, amelyet központi szintről rendeltek el. Király hangsúlyozta, a PC-vel való szakítás gyakorlatilag nem jelent akadályt az önkormányzat számára, ugyanis a konzervatívok szerény képviselettel rendelkeznek Arad megyében, a megyei tanácsban pedig csupán két tanácsosuk van, akik nem töltenek be vezető tisztséget. A megyei szervezet elnöke azonban nehezményezte, hogy Arad megyében a kormánypártok még mindig nem kötöttek írott együttműködési szerződést, a PC gyakorlatilag egy szóbeli megállapodást rúgott fel.

Voiculescu nem hisz az államfőnek
Dan Voiculescu PC-elnök fenntartja Traian Bãsescu államfő elleni vádját, akiről azt állítja, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Voiculescu, akiről a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) korábban megállapította, hogy Felix fedőnéven jelentett a volt titkosszolgálatnak, és a politikai rendőrség tagja volt, nem hisz az államfő tegnapi tagadó nyilatkozatának, amelyben cáfolta, hogy kapcsolatot ápolt volna a Szekuritátéval.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés