Hirdetés

Dan Voiculescu informátor volt

A konzervatívok elnöke óvást nyújtott be az átvilágítótestülethez Dan Voiculescu együttműködött az egykori politikai rendőrséggel. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) erre vonatkozó döntését tegnap ismertette a Konzervatív Párt (PC) elnöke. Sergiu Andon konzervatív képviselő, Voiculescu ügyvédje ugyanakkor ultimátumot adott a kormánynak: vagy menesztik Monica Macovei igazságügyi minisztert, vagy a PC kilép a kormánykoalícióból, és bizalmatlansági indítványt nyújt be.

Fall Sándor

Fall Sándor

2006. június 21., 00:002006. június 21., 00:00

Az átvilágítótestület döntése szerint Dan Voiculescu együttműködött az egykori politikai rendőrséggel. Ezt a konzervatív politikus maga jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján, miután megkapta a CNSAS erről szóló tájékoztatóját. Voiculescu jelezte, nem ért egyet a döntéssel, és bepereli a CNSAS-t.
A testület megállapította, hogy a PC elnöke, kormányfőhelyettes-jelöltje Felix fedőnéven jelentett a Szekuritáténak. A politikus bejelentette, utoljára tesz hivatalos nyilatkozatot átvilágítása kapcsán, ezentúl ügyvédje, Sergiu Andon képviseli hivatalos álláspontját az ügyben.
Voiculescu sérelmezte, hogy dossziéjából – amelynek másolatát tegnap kapta meg az átvilágítótestülettől – hiányoznak a Felix aláírást viselő nyilatkozatok, amelyeket egy héttel ezelőtti meghallgatása során még átlapozott az intézmény székházában, és amelyek létezését a testület tagjai is megerősítették. „Kinek állt érdekében a CNSAS-nál, hogy ezek eltűnjenek? Hiszen ezek a nyilatkozatok éppen azt bizonyították, hogy nem működtem együtt a politikai rendőrséggel”, fogalmazott Dan Voiculescu. A PC-elnök hozzátette, ismertetni fogja a sajtóval teljes dossziéját, kiegészítve azt az eltűnt nyilatkozatokkal. A politikus ügyvédje egyébként tegnap óvást nyújtott be az átvilágítótestülethez a hiányzó lapok kapcsán.
Germina Nagâþ, a CNSAS kutatási főosztályának vezetője válaszképpen elmondta, Voiculescu 2003 októberében megkapta a teljes dossziét, amelyben a Felix aláírású nyilatkozatai szerepelnek. Nagâþ szerint Voiculescu három évvel korábban már tudta, hogy ő Felix, de a CNSAS csak most tudta a fedőnevet összekapcsolni a PC elnök személyével, miután a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI) újabb dossziékat kapott.


Macovei feje, vagy kilépés a kormányból
Sergiu Andon konzervatív képviselő, az alsóház jogi bizottságának elnöke és Dan Voiculescu PC-elnök ügyvédje tegnap a képviselőház plénuma előtt Monica Macovei igazságügyi miniszter menesztését kérte Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfőtől. Andon azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben ez nem történik meg, a PC kilép a kormánykoalícióból, és bizalmatlansági indítványt nyújt be. Politikai nyilatkozatában a képviselő hangsúlyozta, „csak a kormány átalakítása révén menthető meg az igazságügy”, a változtatásoknak pedig elsősorban az igazságügyi minisztériumot kell érinteniük, mivel Macovei tevékenysége konstruktív reformok helyett rombolást, káoszt és személyes bosszúkat eredményezett.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés