2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00
A megbeszélésen a Demokrata Párt (PD) és a Liberális Demokrata Párt (PLD) mellett az RMDSZ vett részt – bár saját bevallása szerint csak udvariasságból. A többi párt a napokban utasította vissza a részvételt, köztük a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) is. A szövetség részéről Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Márton Árpád képviselőházi, valamint Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető vett részt. A küldöttség tagjai figyelmeztették az államfőt, hogy az általa már korábban elküldött oktatási paktum jó kezdeményezésnek tekinthető, viszont hiányosságokkal van teli. Emellett sérelmezték, hogy az egyezményt kidolgozó bizottságban egyetlen magyar szakember sem kapott helyet, így a szövegből kimaradtak a magyar nyelvű oktatásra vonatkozó javaslatok. „Az RMDSZ-küldöttség konkrét javaslatokat tett az oktatási törvény módosítására, valamint az iskolák finanszírozásával és a tanterv kidolgozásával kapcsolatban” – jelentette be a találkozó után Kelemen. Az egyéni választókörzetes szavazási rendszerrel kapcsolatban megismételték az eddigi álláspontot, amely szerint csupán olyan változatot támogatnak, amely biztosítja a romániai magyarság arányos képviseletét, és amelyben a leadott szavazatokat mandátumra lehet váltani, a mandátumot pedig ugyanaz a párt kapja, amely a szavazatokat is.
Traian Băsescu egyébként az egyeztetések után tartott televíziós beszédében megfenyegette azon pártokat, amelyek nem hajlandók aláírni az oktatásról szóló egyezményt: az utolsó esélyét is eljátsszák annak, hogy soraikból kerüljön ki egy eljövendő kormány első embere. „A következő miniszterelnök kinevezésekor nem veszem majd számításba azokat, akik ma nem jöttek el” – jelentette ki az államfő. Băsescu szerint továbbra is van esély arra, hogy többség alakuljon ki annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák azon négymillió szavazópolgár akaratát, aki a vasárnapi referendumon az egyéni választókerületes választási rendszer javasolt formájának bevezetése mellett voksolt. Az elnök szerint az erre vonatkozó törvény elfogadása azt jelentené, hogy a pártok becsületesen viszonyulnak a szavazókhoz, illetve azok akaratához. „A mai egyeztetéseken megpróbáltam kipuhatolni, hogy eljutott-e a pártokhoz azon négymillió választópolgár üzenete, aki igennel szavazott. Az a tény, hogy egyes pártok visszautasították a megbeszélésen való részvételt, azt jelzi, nehezen fogadják el az egyéni választókerületes választási rendszerről és az oktatási egyezményről szóló párbeszédet” – hangoztatta Băsescu. Az államfő szerint a vasárnapi népszavazáson a választópolgárok aktív része, „keménymagja” jelent meg, a referendumon jegyzett részvételi arány pedig azt jelzi, hogy az érvényességhez ötven százalék plusz egy fő részvételt előíró törvény tarthatatlanná vált.
Az államfő által az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetésének témájában kiírt népszavazás érvénytelenül zárult, miután az érvényességhez szükséges részvételi arány helyett a választópolgárok kevesebb mint harminc százaléka járult urnákhoz.
Balogh Levente, Nagy B. István
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).