
Csoma Botond szerint ha nem lépünk túl a vörös vonalakon, fél év múlva sem lesz kormánya Romániának
Fotó: Gazda Árpád
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint a PSD és a PNL úgy viselkedik, „mint az óvodások”, miközben az egyetlen nyertesek a szélsőségesek. A politikus az RFI-nek nyilatkozva arra kérte a pártokat, hogy mondjanak le a kormányalakítást akadályozó „vörös vonalaikról”.
2026. július 06., 12:182026. július 06., 12:18
„Ha nem lépünk túl ezeken a vörös vonalakon, higgyék el, hogy még fél év múlva sem lesz kormányunk. Mindenkinek engednie kell egy kicsit, és meg kell próbálnunk létrehozni egy működő kormányt” – idézi az RMDSZ politikusát a News.ro portál.
Csoma Botond bírálta a kormányalakítás körüli patthelyzetet. Úgy fogalmazott, semmi sem változott: továbbra is kemény, helyenként gúnyos hangnem uralja a politikai vitákat, ami szerinte nem visz közelebb a megoldáshoz.
– mondta.
Az RMDSZ frakcióvezetője szerint az egymás elleni politikai csatározás kizárólag a szélsőséges erőket erősíti.
– fogalmazott.
Közben továbbra is éles szóváltás zajlik a két legnagyobb párt között. A liberálisok részéről Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő ismét kijelentette, hogy a PNL nem kíván újabb közös kormányt alakítani a PSD-vel, hangsúlyozva, hogy a liberálisok és a szociáldemokraták útjai különválnak.
A PSD visszautasítja a liberálisok vádjait, miszerint a szociáldemokraták idézték elő a politikai válságot. A párt azzal vádolja Ilie Bolojan PNL-elnököt, hogy „magánügyként sajátította ki” a liberális pártot, emellett a PSD panaszt nyújtott be az Európai Parlament LIBE bizottságához, azt állítva, hogy a PNL támadásai veszélyeztetik a román igazságszolgáltatás függetlenségét.
Az ideiglenes külügyminiszter, Oana Țoiu vasárnap este úgy nyilatkozott, hogy az USR a jövőben nem kíván egy kormánykoalícióban részt venni a PSD-vel, és szerinte erre már a szociáldemokraták sem tartanak igényt.

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Egyre több romániai politikus beszél előrehozott parlamenti választásokról mint a jelenlegi politikai válságból kivezető lehetséges útról. Abban egyezség van, hogy ha nem sikerül a pártoknak megegyezni, akkor ez az egyetlen járható út.
A Nicușor Dan államelnök által hétfőn kihirdetett, jövő évtől hatályos törvény értelmében az 1990. június 13–15-i bányászjárás áldozatai havi 5000 lej kártérítésre jogosultak, jóval többre, mint a kommunista rendszer politikai üldözöttei.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor hétfőn a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette: egy korlátozott időre létrehozott, úgynevezett „fegyverszüneti kormány” felállítását javasolja.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn úgy nyilatkozott a Cotroceni-palotában tartott konzultációkról, hogy talán mérsékeltebb volt a hangnem, de „abszolút semmi nem körvonalazódott”.
Megdöbbenten vette tudomásul Radu Miruţă ügyvivő közlekedési miniszter, hogy a román vasúttársaság (CFR) utasainak 65 százaléka szerint nem működik a légkondicionálás a vonatokon, beleértve az InterRegio járatokat is.
Nagy erőket mozgósítottak szombaton annak a négy hegymászónak a megmentésére, akik a Bucsecs-hegységben zuhantak a mélybe – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU).
Elsőfokú, vasárnapra érvényes viharriasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 26 megyéjére és a fővárosra.
A védelmi minisztérium radarrendszere szombaton 4:39-kor több légi célpontot észlelt az ukrán–román határ közelében, az ukrajnai Kilia és Izmail települések közelében, de drónok ezúttal nem estek román területre.
Egy 54 éves horvát férfi vesztette életét a Costinești‑ben zajló Beach, Please! fesztivál közelében, ahol eszméletlen állapotban találták rá egy autóban – közölte a konstancai csendőrség.
szóljon hozzá!