2013. január 17., 09:382013. január 17., 09:38
Zgonea erre kedden délután, a parlamenti pártok frakcióvezetőivel folytatott egyeztetésen tett javaslatot. Az egyeztetésről kiszivárgott hírek szerint a frakcióvezetők elvben egyetértettek a felvetéssel. Ennek nyomán ki kell dolgozni a választási törvény módosítását, hogy a felvetést hivatalosan is a jogszabály részévé tegyék.
Mint arról beszámoltunk, az először a 2008-as parlamenti választásokon alkalmazott választási törvény a vegyes, azaz az egyéni választókerületes és az arányos, listás rendszer elemeit ötvözi, anélkül azonban, hogy hivatalosan vegyes lenne.
Ennek nyomán az egyéni választókerületekben csak azon jelöltek nyernek automatikusan mandátumot, akik a leadott voksok 50 százalékát plusz egy szavazatot megszerzik. A többi mandátumról a listás választásokon alkalmazott visszaosztási algoritmus alkalmazásával döntenek, ami elvileg biztosítja az arányosságot – viszont éppen ezért olyan választókerületekben is mandátumhoz juttathat egy pártot, ahol ugyan az ellenfél győzött, de a leadott voksok aránya alapján nekik is járna mandátum. Emiatt az eddigi 471 helyett 588 fős parlament alakult a december 9-i választások nyomán.
Victor Ponta kormányfő ugyanakkor bejelentette: a parlament idén is ugyanakkora összegből gazdálkodhat, mint tavaly, ezért csökkenteni kell az egy honatyára jutó összegeket. Eddig elvben arról állapodtak meg, hogy megfelezik a lakhatási támogatást, azaz 7500–8000 lej helyett havi 4000 lejből gazdálkodnak a képviselők és szenátorok, akik ennek nyomán valószínűleg arra kényszerülnek, hogy kiköltözzenek a luxusszállókból és albérletet keressenek. Emellett az eddigi korlátlan repülési lehetőséget havi két utazásban maximalizálnák. Ponta kormányfő egyébként korábban a választási törvény módosítását is kilátásba helyezte.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.