Hirdetés

A CSM megerősítette, hogy nem született megállapodás a bírói és ügyészi különnyugdíjak ügyében

különnyugdíjak

Megerősítette csütörtökön a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), hogy nem sikerült egyezségre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak kapcsán a Cotroceni-palotában folytatott előző napi tárgyalásokon.

Hírösszefoglaló

2025. november 13., 20:192025. november 13., 20:19

A testület közleménye szerint az államfő által kezdeményezett egyeztetésen a CSM elnöke és alelnöke, a legfelsőbb bíróság elnöke és a legfőbb ügyész, továbbá a miniszterelnök és a koalíciós pártok vezetői vettek részt.

„Bár a CSM képviselői nyitottak voltak a vizsgált problémák rendezése iránt, a megbeszélések nem vezettek egy minden fél által elfogadott megoldáshoz” – fogalmaztak.


Mint kiemelték, a CSM képviselői azt javasolták a tárgyalásokon, hogy a szolgálati nyugdíjak alig 8,35 százalékát kitevő bírói és ügyészi nyugdíjakra is ugyanaz a szabályozás legyen érvényes, mint a többi kategóriájú különnyugdíjra. Szerintük ez azt is biztosítaná, hogy a nettó nyugdíj alacsonyabb legyen a nettó fizetésnél. Azt is hangsúlyozták, hogy a CSM továbbra is „racionálisan” viszonyul a témához, sosem kértek olyan szabályozást, amely a fizetésnél magasabb összegű nyugdíjhoz vezetne. „Egyébként a CSM több ízben is bírálta ezt a helyzetet, amelyet a 2023/282-es törvény már korrigált” – mutattak rá.

Hirdetés

A közlemény szerint a tárgyaláson azt is leszögezték, hogy a helyreállítási terv (PNRR) 215-ös mérföldkövének teljesítése nem függ a bírói és ügyészi különnyugdíjakat szabályozó jelenlegi törvény módosításától.

Érvelésük értelmében a 2023-ban elfogadott és jelenleg érvényben levő 282-es törvény jelentős változásokat vezetett be a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételei és a nyugdíjuk kiszámítása terén, az EB pedig e törvény alapján úgy értékelte a 2024. október 15-i előzetes jelentésében, hogy Románia teljesítette a helyreállítási terv 215-ös célkitűzését. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat később újrakezdték ugyan, de nem a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételei miatt, hanem azért, mert az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek ítélte a különnyugdíjak progresszív adóztatását – magyarázták.

A közlemény szerint az egyeztetésen előterjesztették a legfelsőbb bíróság javaslatát is arra vonatkozóan, hogy az állam alapvető intézményei írjanak alá egy megállapodást, amelyben

elkötelezik magukat az igazságszolgáltatás elleni politikai támadások megszüntetése, az igazságügyi rendszert érintő „felelősségteljes kommunikáció” és a lojális intézményi együttműködés mellett.

Tájékoztatásában a CSM azt is hangsúlyozta, hogy a javasolt megállapodás nem ír elő többletfinanszírozást az ágazat számára, hanem a korábban elkülönített és a költségvetésbe foglalt pénzügyi források újraelosztását szorgalmazza – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Különleges nyugdíjak: eredménytelenül ért véget az újabb koalíciós egyeztetés
Különleges nyugdíjak: eredménytelenül ért véget az újabb koalíciós egyeztetés

Érdemi eredmény nélkül zárult a Nicușor Dan államfő által a bírák és ügyészek különleges nyugdíjainak ügyében szerda délutánra összehívott koalíciós egyeztetés, amelyen az igazságszolgáltatás képviselői is részt vettek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 27., péntek

Kreatív trükkel játsszák ki egyesek, hogy fizetetlenné vált a betegszabadság első napja

Sikerült megtalálniuk egyeseknek a módszert arra, hogyan játsszák ki azt a közelmúltban hatályba lépett törvénymódosítást, amely értelmében nem fizetik ki a betegszabadság első napját.

Kreatív trükkel játsszák ki egyesek, hogy fizetetlenné vált a betegszabadság első napja
Hirdetés
2026. február 27., péntek

A román határtól mindössze 100 méterre lőttek le egy orosz drónt

Az ukrán hadsereg légvédelme péntek reggel lelőtt egy drónt Románia határának közelében, mindössze 100 méterre a Tulcea megyei Chilia Veche településtől – közölte a román védelmi minisztérium.

A román határtól mindössze 100 méterre lőttek le egy orosz drónt
2026. február 27., péntek

Gyanús elemek Nicușor Dan kampányának finanszírozásában: a legfőbb ügyészséghez fordult a választási hatóság

A legfőbb ügyészségen tett feljelentést az Állandó Választási Hatóság a Nicușor Dan államfő kampányának finanszírozásával kapcsolatos gyanú miatt – derült ki pénteken.

Gyanús elemek Nicușor Dan kampányának finanszírozásában: a legfőbb ügyészséghez fordult a választási hatóság
2026. február 27., péntek

Búcsút vehetnek a különleges nyugdíjtól a bírák és az ügyészek – Nicușor Dan kihirdette a törvényt

Nicușor Dan pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kihirdette a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt, miután az alkotmánybíróság döntésének indoklása megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Búcsút vehetnek a különleges nyugdíjtól a bírák és az ügyészek – Nicușor Dan kihirdette a törvényt
Hirdetés
2026. február 27., péntek

FRISSÍTVE – Újra drón miatt riasztották a Tulcea megyeieket, ez volt az ötödik Ro-Alert üzenet másfél nap alatt

Újfent drónt észleltek a román hadsereg radarjai pénteken 6 óra 57 perckor az ukrán légtérben, Tulcea megye határ menti térségében. A légvédelmi rendszereket készültségbe helyezték, de légtérsértés nem történt – közölte a védelmi minisztérium.

FRISSÍTVE – Újra drón miatt riasztották a Tulcea megyeieket, ez volt az ötödik Ro-Alert üzenet másfél nap alatt
2026. február 27., péntek

Turistaház a laktanyában, gyanús beszerzések: súlyos rendellenességeket talált a védelmi miniszter

Számos rendellenességet és visszaélést tártak fel a védelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó intézményekben végzett ellenőrzések során – jelentette be Radu Miruță védelmi miniszter.

Turistaház a laktanyában, gyanús beszerzések: súlyos rendellenességeket talált a védelmi miniszter
2026. február 27., péntek

Elutasították a romániai fesztivál színpadán marihuánás cigarettára gyújtó, börtönbüntetésre ítélt amerikai rapper fellebbezését

Elutasította csütörtökön az illetékes román bíróság Wiz Khalifa amerikai rapper fellebbezését, amelyben a kábítószer-birtoklás miatt kiszabott kilenc hónapos börtönbüntetés hatályon kívül helyezését kérte.

Elutasították a romániai fesztivál színpadán marihuánás cigarettára gyújtó, börtönbüntetésre ítélt amerikai rapper fellebbezését
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Az utóbbi év legerősebb földrengését mérték a Kárpát-kanyarban

A Richter-skála szerint 4,5-ös erősségű földrengés történt csütörtökön 19 óra 21 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az utóbbi év legerősebb földrengését mérték a Kárpát-kanyarban
2026. február 26., csütörtök

Megsértette a román légteret egy orosz drón

Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni csütörtöki orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott a védelmi minisztérium.

Megsértette a román légteret egy orosz drón
Megsértette a román légteret egy orosz drón
2026. február 26., csütörtök

Megsértette a román légteret egy orosz drón

2026. február 26., csütörtök

Online átverésre figyelmeztet a Vöröskereszt

A Román Vöröskereszt csütörtökön figyelmeztetést adott ki, hogy a szervezet nevét egy új online csalási módszer céljaira használják fel egyesek: magánszemélyek vagy bűnözői csoportok „jelentős és biztos pénzügyi nyereséget” ígérnek adományokért cserébe.

Online átverésre figyelmeztet a Vöröskereszt
Online átverésre figyelmeztet a Vöröskereszt
2026. február 26., csütörtök

Online átverésre figyelmeztet a Vöröskereszt

Hirdetés
Hirdetés