
Fellebbez. Irineu Darău indokolatlannak tartja a csillagászati összegű bírságot
Fotó: Irineu Darău/Facebook
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
2026. július 24., 14:352026. július 24., 14:35
A csillagászati, 104 832 lejes bírságról maga a miniszter számolt be.
Darău azt is közölte, hogy bíróságon fellebbezte meg a bírságot, amelyet „a miniszterekre eddig kiszabott legnagyobb szankciónak” nevezett.
„Nem azért teszem ezt, mert egy miniszternek a törvény felett kellene állnia, hanem éppen ellenkezőleg! Úgy gondolom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Különösen azon intézményeknek, amelyek azt alkalmazzák, nem engedhetik meg maguknak, hogy semmibe vegyék az eljárásokat, a törvény betűjét és annak értelmezését” – szögezte le a miniszter.
Darău 2025. december 23-án vette át a miniszteri tisztséget, és a 2026. március 31-i határidőig mindössze 98 nap telt el hivatali idejéből. Ennek nyomán
„Azok a késedelmek, amelyeket nekem tulajdonítanak, már nagyon régen felhalmozódtak: egyes eljárások esetén közel két éves késedelem halmozódott fel, és 3–4 különböző miniszter hivatali idejét is átívelték. Gyakorlatilag olyan napokat is nekem tulajdonítanak, amikor még miniszter sem voltam” – mutatott rá.
Hivatali idejének megkezdése után Irineu Darău átszervezte a vezetők kiválasztásával foglalkozó bizottságokat, hogy elhárítsa az eljárások előtti akadályokat, és bevonja az AMEPIP által kért szakértőket.
Ugyanakkor rámutatott, hogy
„Ezen eljárások közül többen éppen az AMEPIP-nek voltak olyan jogi kötelezettségei, amelyek nélkül a kiválasztási eljárások nem folytathatók. Az intézménynek nagyon rövid határidőn belül kellett kijelölnie képviselőit a bizottságokba. Egyes esetekben több mint két hónapos késedelem történt” – ismertette a miniszter.
Hozzátette, hogy az AMEPIP felmondta a kiválasztási eljárások lebonyolításához szükséges független szakértővel kötött szerződést, és hogy vannak jegyzőkönyvek, amelyek bizonyítják, hogy a késedelmek egy részét a hatóság által kijelölt képviselők halogatásai és távolmaradása okozták.
„Az az intézmény, amelynek alapvető szerepe volt az eljárások lebonyolításában, végül engem szankcionál azokért az akadályokért, amelyekhez éppen ő maga is hozzájárult” – szögezte le Darău.
Az AMEPIP által említett vállalatok egyike a román bélyegek kibocsátásával, tervezésével és népszerűsítésével foglalkozó Romfilatelia, ahol Irineu Darău szerint
A tárcavezetpő rámutatott: más hasonló helyzetekben az AMEPIP nem szabott ki bírságot a miniszterekre, hanem csupán az eljárások folytatását kérte.
„Nem kérek kedvezményes elbánást. Csak azt kérem, hogy mindenkit egyformán kezeljenek” – hangsúlyozta Darău.
Ugyanakkor
„Nem hiszek a véletlenekben. Észrevettem a sietséget, sőt a meggondolatlanságot is. Kifejezetten nagy összegű bírság kiszabására törekedtek, olyan előfeltevések tendenciózus alkalmazásával, amelyeknek semmi közük a valósághoz. Végig fogom vinni ennek a bírságnak a fellebbezési folyamatát” – közölte.
Az AMEPIP az állami cégek vállalatirányítását felügyeli, és a vállalatirányításról szóló 109/2011. sz. kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelően ellenőrzi az igazgatók és vezetők kiválasztására vonatkozó szabályok betartását.
Ebben az esetben a szankciót azért szabták ki, mert a minisztérium irányítása alá tartozó öt cég vezetőségének kiválasztási eljárásait nem fejezték be a törvényes határidőig.
A kiválasztási eljárások lezárása része azoknak a kötelezettségvállalásoknak, amelyeket Románia az európai uniós helyreállításin program (PNRR) keretében vállalt a vállalatirányítás területén.
E határidők betartását az AMEPIP kíséri figyelemmel az Európai Bizottsággal egyeztetett célok teljesítése érdekében, amelyek az állami cégek ideiglenes vezetőségeinek számának csökkentésére vonatkoznak.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!