
Fotó: Facebook/Cseke Attila
Szakértők fogják megállapítani a ploieşti-i kórháztűz okait – jelentette ki Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön azt követően, hogy a kora reggeli órákban újra kigyulladt egy koronavírusos betegek számára fenntartott romániai egészségügyi intézmény.
2021. november 11., 11:312021. november 11., 11:31
2021. november 11., 11:362021. november 11., 11:36
A Realitatea Plusnak adott interjúban a tárcavezető úgy nyilatkozott, a tűzesetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy
A tüzet végül a helyszínre érkező lánglovagoknak 3 perc alatt sikerült eloltaniuk. A kórteremben fekvő 74 éves és 75 éves beteg viszont meghalt.

Tűz ütött ki csütörtök reggel a ploieşti-i járványkórházban, amelyben jelenleg koronavírussal fertőzött betegeket látnak el. Az első információk szerint két páciens életét vesztette.
Hangsúlyozta: az egészségügyi rendszer hetek óta túl van terhelve a Covid-járvány negyedik hulláma miatt, amelynek még nincs vége. Meglátása szerint ugyanakkor az egészségügyi infrastruktúra is elavult, jelentős beruházásokra lenne szükség a korszerűsítéshez.
„A katasztrófavédelem által szolgáltatott adatok szerint a kórháznak nem volt tűzvédelmi engedélye, és a szabálytalanságok miatt meg is bírságolták” – mondta még Cseke Attila az Agerpres szerint.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!