
Fotó: RMDSZ
2023. november 29., 12:002023. november 29., 12:00
– Júniustól nem tagja az RMDSZ a kormánykoalíciónak. Akkor kitették a Szövetséget, mert azt mondták, jobb nélküle. Hogy látja, jobb ma a kormánynak az RMDSZ nélkül?
– Nem tudom, hogy a kormánynak jobb-e, de azt igen, hogy az RMDSZ-nek jobb ebben a kormányban nem reszt venni, hiszen rosszabbnál rosszabb döntéseket hoz.
Volt fejlesztési és közigazgatási miniszterként nehéz nekem ezt nézni.
Azt is tudom, hogy az RMDSZ egyensúlyt hozott a régi kormánykoalíció működésébe, most pedig semmiféle egyensúly nincs. Ezt ők maguk is elmondták, és emiatt van most sok feszültség a két párt között. Az RMDSZ szakmaiságot is jelentett ugyanakkor, és ez a szakmaiság hiányzik most. Mert mit látunk? Nincs konzultáció, gyors döntések vannak, majd amikor rájönnek, hogy negatív következménye van egy döntésnek, azonnal egymásra mutogatnak.
– Sok kritika éri a kormányzást. De mondana konkrétumokat is? Mit csinál rosszul a kormány?
– Leállította a bölcsődék építését, amit mi kezdeményeztünk azért, hogy segítséget nyújtsunk a családoknak és amellyel egyébként a gyermekvállalást is bátorítottuk volna. Ez a program a szívügyem volt, ezért fáj a legjobban! De sorolhatnám nagyon sokáig a problémákat kezdve onnan, hogy
A pénzügyminisztérium szakmaiatlan döntései deficitbe, adósságba sodorják Romániát. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy az RMDSZ-nek kellett megakadályoznia azt, hogy ne legyenek kirúgások a kulturális intézményeknél, ne szüntessenek meg vagy olvasszanak egybe színházakat, könyvtárakat, iskolákat.
– Nézzünk kicsit előre is. Jövő évben négy választást tartanak Romániában, és már most megállapítható, hogy javában zajlik a kampány. Kormányzás nélkül is lehet tenni a közösségért?
– Amikor kormányon voltunk, 25,1 milliárd lejből fejlesztettük a településeket. És most csak az általam vezetett fejlesztési minisztérium keretéről beszélek. Nekünk most az önkormányzatokban és a parlamentben kell jól dolgozni és ütni az asztalt.
Egyik nap át akarják szervezni a magyarlakta településeket, hogy sehol ne legyünk többségben, másik nap úgy akarják átírni a törvényeket, hogy a magyar képviselet ne jusson be a parlamentbe. De nem siránkozunk, mert az a dolgunk, hogy szembemenjünk azokkal, akik azt állítják, hogy Erdélyt, Partiumot, a magyarlakta vidékeket és településeket nem kell fejleszteni, vagy azok nem is léteznek.
– 2024-nek mi az igazi tétje a magyarok számára?
– Nem önmagában a 2024-es év a tét. A tét, hogy mi lesz a 2024 utáni évtizedben. Mondok is egy példát. Közigazgatási átszervezésre és régiósításra készül Románia a választási év után. Amit most látunk a tervekből, hogy meg akarják szüntetni a településeket, azt akarják, hogy egy vidéken élő embernek több tíz kilométert kelljen megtennie azért, hogy olyan ügyeket intézzen, amelyekért ma a falu központjáig kell csak menni. Ha pedig átírjak a törvényeket úgy, ahogyan az Felvidéken megtörtént, és megakadályozzák a magyar képviselet parlamentbe jutását, akkor bizony komoly baj lesz. Egyrészt,
és így nem lesz, aki megvédje a magyar iskolákat a bezárástól, kulturális intézményeinket, szimbólumainkat. Ezért mondjuk azt, hogy a magyaroknak 2025 után is ott kell lenni minden intézményben, ahol róluk döntenek!
Fizetett tartalom
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.