
Románia továbbra is a legrosszabbul teljesítő uniós országok egyike a korrupcióellenes intézkedések végrehajtása terén – derül ki a Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexének kedden közzétett 2023-as adataiból.
2024. január 30., 10:592024. január 30., 10:59
Ez az index a nemzetközi szervezet által vizsgált 180 országban érzékelhető korrupció szintjét mutatja meg szakértők becslése és közvélemény-kutatások alapján. A 0-tól 100-ig terjedő skálán (ahol a 0 a legkorruptabb, a 100 a tökéletesen tiszta ország)
írja az Agerpres.
A Transparency International Románia keddi közleménye szerint 2023-ban a legtöbb ország alig vagy egyáltalán nem lépett előre a közszférában tapasztalható korrupció elleni küzdelemben. Az EU legtöbb tagállamában a korrupcióellenes erőfeszítések stagnáltak vagy lankadtak.
Az uniós országok átlagos pontszáma a korrupcióérzékelési indexben 64, az 50 alatti pontszámot pedig „elfogadhatatlanul alacsonynak” tartja a nemzetközi szervezet.
A szervezet közölte azt is, hogy 2014-hez képest Románia három pontot javított, de a fejlődés nem volt lineáris, Magyarország pontszáma pedig az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott (54-ről 42-re).
A TI több ajánlást is tett Románia számára. A szervezet többek között a feddhetetlenséggel kapcsolatos jogszabályok korszerűsítését, a szervezeti és döntéshozatali átláthatóság javítását, a közérdekű bejelentésekről szóló törvényben előírt kommunikációs csatornák hatékonyságának növelését, illetve a közigazgatási eljárások egységesítését és pontosítását javasolja.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!