
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Harminc napos előzetes letartóztatásba került egy 51 éves nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy gyógyszeripari vállalat pénzügyi igazgatójaként 18 millió lejt sikkasztott el a cégtől az elmúlt másfél évben.
2023. július 21., 11:092023. július 21., 11:09
A bukaresti rendőrség pénteki közleménye szerint a nő az összeg egyik részét a saját számláira utalta, a másik részéből luxuscikkeket vásárolt: 7,8 millió lej értékben órákat, 1 millió lej értékben parfümöket és 3 millió lej értékben ruhákat.
Az ügyben kedden három házkutatást tartottak Bukarestben, és három személy állítottak elő.
A rendőrség szerdán újabb kilenc bukaresti helyszínen tartott házkutatást az ügyben, és 20 személyt állítottak elő. Utóbbiak azoknak a cégeknek az alkalmazottai, amelyektől az 51 éves nő a sikkasztott pénzből luxustermékeket vásárolt.
Az ügyben a bukaresti törvényszéki ügyészség indított büntetőeljárást – írja az Agerpres.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!