Hirdetés

Csak úgy röpködtek a 2024 végéig elkészülő sztrádakilométerek a közlekedési miniszter sajtótájékoztatóján

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A szállításügyi miniszter szerint jövő év végéig legalább 200 kilométer új sztrádaszakaszt adnak át a forgalomnak, az optimista forgatókönyv szerint azonban akár 300 kilométer autópálya is elkészülhet.

Krónika

2023. augusztus 16., 18:472023. augusztus 16., 18:47

2023. augusztus 16., 18:502023. augusztus 16., 18:50

Sorin Grindeanu szerdai sajtótájékoztatóján beszélt erről, rámutatva arra, hogy a rendszerváltás óta a román állam sok mindennel maradt adósa az állampolgároknak, de főként a közúti infrastruktúra terén akad törlesztenivaló.

„A dolgok ezen a területen rosszul, sőt, nagyon rosszul alakultak – és ezen a téren nem is a fejlettebb országokhoz kellene hasonlítanunk magunkat, hanem a körülöttünk lévő országokhoz, és meg kellene néznünk, hogy mennyit fejlődött ezekben a közúti infrastruktúra. Ezen változtatni kell, kormánytól, minisztertől, politikai színezettől, államelnöktől függetlenül.

Hirdetés
Idézet
Többször is hangsúlyoztam, hogy jövő év végéig legalább 200 kilométer autópályát kell átadnunk a forgalomnak”

– fogalmazott a szociáldemokrata (PSD) miniszter az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint.

Magyarázata szerint a finanszírozáson túl a sztrádaépítés nagy mértékben függ az időjárási körülményektől is.

Példaként az erdélyi autópályát hozta fel, amelyen a nagyon csapadékos tavasz és nyárelő miatt lassabb ütemben zajlottak a munkálatok, hosszú ideig dolgozni sem lehetett.

Hozzátette: mindezek ellenére megvalósíthatónak látja 200 kilométer sztrádaszakasz átadását 2024 végéig, sőt optimista forgatókönyv szerint és kedvező időjárási körülmények között ez akár 300 kilométer is lehet.

korábban írtuk

Tényleg elkészülhet idén az Aranyosgyéres és Maroskece közötti sztrádaszakasz, de ehhez jó idő is szükséges a miniszter szerint
Tényleg elkészülhet idén az Aranyosgyéres és Maroskece közötti sztrádaszakasz, de ehhez jó idő is szükséges a miniszter szerint

Év végéig átadhatják a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya Maroskeceés Aranyosgyéres közötti, 15,7 kilométeres szakaszát – jelentette be a közlekedési miniszter.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Csecsemőhalandóság és szülőszobai erőszak: kismamák vallomásai

Romániában közel hétszáz nő vallott a szülés közben átélt megaláztatásokról és bántalmazásokról: a szülőszobákban rutinszerűen alkalmaznak erőszakos, sokszor indokolatlan és a nők beleegyezése nélkül végzett beavatkozásokat.

Csecsemőhalandóság és szülőszobai erőszak: kismamák vallomásai
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Képességvizsga: majdnem minden diák bekerült valamelyik középiskolába

Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikos diákok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.

Képességvizsga: majdnem minden diák bekerült valamelyik középiskolába
2026. július 21., kedd

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba

Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba
2026. július 21., kedd

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!
Hirdetés
2026. július 21., kedd

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal
2026. július 21., kedd

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete

A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete
2026. július 20., hétfő

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát

Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa

Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa
2026. július 20., hétfő

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért

A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért
2026. július 20., hétfő

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton

Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés