2013. január 04., 09:532013. január 04., 09:53
A politikus a Radio France Internationale-nak (RFI) nyilatkozva kifogásolta, hogy a pártvezetés két hónapos konzultációsorozatot kezdeményez a megyei szervezetek vezetőivel, és csupán február végén kívánja hivatalos formában elemezni a választási szereplést.
„Én és Sever Voinescu már elvégeztük az elemzést, és megállapítottuk, hogy az általunk célként kitűzött 30 százalék nem egyenlő a 16 százalékkal, amelyet az Igaz Románia Szövetségen belüli szövetségeseinkkel elértünk” – mutatott rá Preda, hozzátéve: álláspontja szerint a két hónapos konzultációsorozat csupán arra jó, hogy „azok, akik nem akarnak távozni a párt éléről, megerősíthessék pozíciójukat, és előkészítsék tisztségükben való megerősítésüket vagy a párt országos gyűlésén, vagy hallgatólagos beleegyezés révén.”
Preda leszögezte: a PDL számára most a jövő évi államfőválasztáson indítandó jelölt megnevezése a legfontosabb, emellett a szintén jövőre esedékes európai parlamenti választásokra és az esetleges regionális választásokra is föl kell készülnie.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.