Hirdetés

Corina Creţu megbüntetné Tőkést

Tőkés László erdélyi képviselő megbüntetését kérte Martin Schulztól, az Európai Parlament (EP) elnökétől Corina Creţu, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője – idézte szerdán Creţu közleményét az Agerpres hírügynökség.

Rostás Szabolcs

2013. augusztus 28., 17:352013. augusztus 28., 17:35

A Szocialisták és Demokraták (S&D) képviselőcsoportjának egyik alelnöke a levélben úgy vélekedett, hogy Tőkés László az európai alapértékeket és a tagállamok együttműködését sértő nézetek terjesztésére használja EP-képviselői státusát, „nacionalista és revizionista\" megnyilatkozásai ártanak az európai törvényhozás megítélésének. Ennek alapján Tőkés megbüntetésének fontolóra vételét kérte  a szintén szociáldemokrata Schultztól.

„Magyar protektorátus nyilvános igénylése a román állam egy része fölé az egyik leglényegesebb tünete a szélsőséges, etnicista és revizionista álláspontok térhódításának\" – írta levelében a szociáldemokrata EP-képviselő. Creţu szerint Románia kisebbségvédelmi rendszere „elismerten\" a legdemokratikusabbak közül való, és ilyen körülmények között az etnikai autonómiát népszerűsítő „szélsőséges offenzíva\" Magyarország és Románia kapcsolatait, az erdélyi etnikai békét veszélyezteti.

A szociáldemokrata EP-képviselőről különben nemrég annak kapcsán cikkezett a bukaresti sajtó, hogy kiderült, fülig szerelmes volt Colin Powell volt amerikai külügyminiszterbe „Túlságosan szerettelek, sok-sok évig. Te voltál életem szerelme\" – vallotta be 2011. november 11-én a 2007-ben EP-képviselői mandátumot szerzett Corina Creţu a négycsillagos hadseregtábornoknak küldött elektronikus levelében, amelyre úgy derült fény, hogy egy hacker feltörte Powell postafiókját.

Mint ismeretes, a főbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta Tőkés Lászlót, amiért a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta, Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke nemrég hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak Tőkés állami kitüntetésének visszavonását, miután megítélése szerint már nem teljesülnek sem a jogi, sem az erkölcsi feltételei annak, hogy az európai parlamenti képviselő a Románia Csillaga érdemrend birtokosa legyen.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) napokban kiadott közös nyilatkozatában reagált a Tőkés László elleni támadásokra, amelyeket hazafias mázzal leöntött, nacionalista hisztériának minősített és a román politikusok rossz lelkiismeretének tulajdonított. A két szervezet szerint a magyarságnak egyetlen román kormánnyal sem sikerült betartatnia a mai Romániát megalapozó 1918-as Gyulafehérvári Kiáltvány nemzeti önrendelkezésre vonatkozó pontjait, sem pedig a versailles-i békeszerződésekben vállalt, a nemzeti közösségek önigazgatására vonatkozó wilsoni elveket. Az EMNT és az EMNP „a be nem tartott ígéretek miatt kialakult rossz nemzeti közérzet agresszív kitörésének\" tarja az erdélyi magyarság jogaiért szót emelő Tőkés László elleni hangulatkeltést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés