Hirdetés

Corina Creţu és a regionalizáció fantomja

Corina Creţu szociáldemokrata párti (PSD) EP-képviselő szerint a regionalizáció nem prioritás Románia számára, már csak azért sem, mert az EU-s pénzeket a 2013-as ciklus végéig a régi rendszer szerint utalják ki.

Balogh Levente

2011. augusztus 17., 09:012011. augusztus 17., 09:01

Creţu tegnap Kolozsvárott úgy vélekedett, a regionalizáció csupán „fantomtéma”, amelyet a kormány dobott be. „A kormány a legnehezebb pillanatokban rendszerint bedob egy-egy fantomtémát, így történt a regionalizációval is, amelynek egyetlen célja van: leplezni a botrányokat. A regionális átszervezésnek az ország kiegyensúlyozottabb fejlődését kellene szolgálnia, és ezen 20 éve gondolkodunk, de most nem prioritás Románia számára. 2014-ig a régi rendszer szerint csoportosították a pénzeket, tehát van időnk 2013-ig nyugodtan végiggondolni, milyen mértékben szolgálja az állampolgárok érdekeit a regionalizáció” – mondotta Creţu. A politikus szerint a PDL az RMDSZ nyomására tűzte napirendre ezt a témát, véleménye szerint a szövetség „a globalizáció és a határok megnyitásának korszakában etnikai alapú elszigeteltséget akar”. „Sajnos az RMDSZ nyomására a PDL hajlandó mindenféle engedményekre és a regionalizációt kárpótlásként használná, az RMDSZ pedig újabb lépéseket tehetne régi álmai megvalósítása felé. Láthatták, milyen törvénytervezettel álltak elő, kis Magyarországot akarnak Románia közepén, ami teljes mértékben elfogadhatatlan” – nyilatkozta Creţu. Kifejtette, meglátása szerint a legjobb az lenne, ha a jövő évi választások után tűznék napirendre a regionális átszervezés kérdését. Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ számára elfogadhatatlan a Traian Băsescu államfő által felvetett közigazgatási átszervezési terv, amely a nyolc jelenlegi gazdasági fejlesztési régiót alakítaná nagymegyékké, ezekben ugyanis kedvezőtlenné alakulna a magyarság aránya. Ehelyett saját, tizenhat régiós változattal állt elő, amely szerint a három székely megye és a három partiumi megye egy-egy önálló, a magyarság számára kedvező arányú régióvá alakulna.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés