
Fotó: Rompres
Pimen érseket több ortodox főpappal együtt szeptemberben hívta meg az átvilágítótestület, hogy a személyükre vonatkozó döntések meghozatala előtt elmondhassák álláspontjukat, de csak Andreicuţ jelent meg a meghallgatáson.
Az ortodox főpapok átvilágítása azt követően indult be, hogy az új pátriárka megválasztása előtt felmerült a jelöltek esetleges szekusmúltjának kérdése. A Román Ortodox Egyház azóta azzal vádolja a CNSAS-t, hogy lejárató kampányt indított az egyház ellen.
A CNSAS vezetőségéből rendszeresen kiszivárgó információk szerint az átvilágítók által tanulmányozott dokumentumokból kiderül, hogy Pimen suceavai érsek kapcsolatban állt a Szekuritátéval és az egykori külügyi hírszerzéssel (DIE) is, amelyeknek Sidorovici, illetve Petru fedőnéven jelentett.
Pimen tegnap nem reagált az átvilágítók döntésére, a suceavai érseki hivatal pedig szóvivőjén keresztül jelezte: addig nem alakítja ki álláspontját az ügy kapcsán, amíg az ortodox egyház szinódusa által létrehozott különleges egyházi bizottság nem készül el az erre vonatkozó jelentésével.
Andrei Andreicuţ a Szekuritátéval való együttműködéséről szeptemberben döntött a CNSAS vezetősége. A gyulafehérvári érsek óvást nyújtott be a döntés ellen, az átvilágítótestület azonban tegnap elutasította fellebbezését. Erre reagálva a főpap bejelentette: a bíróságon támadja meg a döntést, amelyet „felháborítóan igazságtalannak” tart. Andreicuţ azt is elmondta, hogy az interneten teszi közzé a CNSAS-tól kapott dossziéját.
Az átvilágítótestület tegnapi vezetőségi ülésének napirendjén szerepelt két másik főpap, Calinic Argatu argeşi érsek és Timotei Seviciu aradi püspök ügye is, a CNSAS-beli források szerint azonban a vitát elhalasztották. Korábbi kiszivárogtatások szerint Calinic érsek Zamfir néven jelentett a Szekuritáténak, Timotei püspököt pedig Radu Viorel néven ismerték a külügyi hírszerzésnél.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).