Hirdetés

Călin Georgescu: amerikai szankciók jönnek, indulok az elnökválasztáson

Călin Georgescu

Călin Georgescu

Fotó: Călin Georgescu/Facebook

A legfőbb ügyészségről távozóban Călin Georgescu szerda este kijelentette, hogy „biztosan” indul az elnökválasztáson, és „az amerikai szankciók tisztázzák majd a romániai helyzetet is”.

Hírösszefoglaló

2025. február 26., 19:542025. február 26., 19:54

2025. február 26., 19:582025. február 26., 19:58

A közel öt órán át tartó kihallgatása után a volt államfőjelöltet a felesége és több száz támogatója fogadta a vádhatóság épülete előtt. Georgescu a sajtónak elmondta, hogy nem lepte meg az ellene indított büntetőeljárás.

Idézet
Ez engem az ötvenes évek kommunista mentalitására és rendszerére emlékeztet.

(...) Megyünk előre. Természetesen mi, a nép vagyunk az erő, mi vagyunk az energia, mi vagyunk Románia. Semmilyen körülmények között nem fogunk fejet hajtani” – jelentette ki, és a szavait nagy taps kísérte.

Hirdetés

A volt államfőjelölt szerint a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítése szolgálatot tett neki, mert így „az egész világ megismerte a romániai rendszer korrupcióját”. Úgy vélekedett, hogy ez a Brüsszel által is befolyásolt rendszer már a végét járja. Szerinte Donald Trump amerikai elnök és JD Vance alelnök hozzáállása is azt mutatja, hogy jó úton jár.

Idézet
Ez az egész hatalmas korrupció világszerte le fog lepleződni, és az amerikai szankciók egészen biztosan tisztázni fogják a romániai helyzetet is”

– jelentette ki az Agerpres szerint. Arra a kérdésre, hogy hagyják-e majd indulni az elnökválasztáson, Georgescu a tömegre mutatva így válaszolt: „Nézzen szét, mi van itt. Semmi más nem számít, csak a román nép”.

MInt ismeretes, a legfőbb ügyészség szerda este 60 napos hatósági felügyelet alá helyezte Călin Georgescut. A volt államfőjelöltet az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekkel, fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezet létrehozásával, népirtásért elítélt személyek kultuszának népszerűsítésével, a nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével, hamis nyilatkozattétellel és antiszemita szervezet létrehozásával gyanúsítják.

korábban írtuk

Nagyon súlyos vádakkal illeti a főügyészség Călin Georgescut
Nagyon súlyos vádakkal illeti a főügyészség Călin Georgescut

Hat súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a bukaresti legfőbb ügyészség a szerdán kihallgatásra előállított Călin Georgescut. Az államelnöki tisztségre pályázó politikust nem vették őrizetbe, bírósági felügyelet alá helyezték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
Hirdetés