Hirdetés

Civilizációs szakadék tátong Románia és az Európai Unió között

Jelentős civilizációs szakadék tátong Románia és az Európai Unió között, már ami a fürdőszobával rendelkező háztartások számát illeti: a tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint az országban a lakások 61 százalékában van mosdó, míg az uniós átlag közel 95 százalékos.

Balogh Levente

2012. augusztus 30., 05:492012. augusztus 30., 05:49

 A rangsor legvégén a dél-romániai Olt megye áll 29,80 százalékkal, de nem áll sokkal jobban Vaslui (32,60), Botoşani (36,10), Teleorman (37,80) és Giurgiu (38,80) sem. Az egyéb statisztikai adatokból kiderül, hogy a fürdőszobák száma egyenesen arányos azzal, mennyire szegény az illető megye. Így például Olt, Vaslui és Botoşani megye esetében a szegénység miatti elvándorlás is jelentősebb a többi megyében tapasztaltnál, és ezen megyék kullognak hátul a külföldi befektetések terén is: Vasluiban például 2011 októbere és 2012 februárja között mindösszesen 1500 eurónyi külföldi tőkét fektettek be.

A fentiekből adódóan jelentős különbség tapasztalható az udvari vécék arányában is, ha az uniós átlagot összevetjük a romániaival. Míg az EU-ban átlagosan a háztartások 4–5 százaléka rendelkezik csupán udvari vécével, addig Romániában ez az arány 40 százalékos. Ez annak is betudható, hogy itt a lakosság jelentős hányada – 47,2 százaléka – él vidéken. A vidéki háztartások kevesebb mint 20 százaléka rendelkezik ugyanis fürdőszobával.

A fürdőszobával rendelkező lakások szempontjából a leginkább civilizált helyszín Bukarest (95,2 százalék), Brassó (83,5), Konstanca (79,8), Hunyad (79,6), Temes (78,6) és Kolozs (77,4). Bihar megyében 67,50 százalékos az arány, Szatmárban 65,10, Aradban 67, Máramarosban 66,40, Szilágyban 55,90, Marosban 66, Hargitában 68,50, Kovásznában pedig 64,40. Folyóvízzel az ország háztartásainak 66,7 százaléka rendelkezik, ezen a téren is ugyanazon megyék tartoznak az élbolyba, illetve a sereghajtók közé, mint a fürdőszobák esetében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet

A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból

Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból
2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
Hirdetés