
Fotó: ecpc/archív
Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán közölte, hogy a világjárvány idején a koronavírus elleni oltásokért az akkori kormányfő felelt, és Florin Cîţu döntött a vakcinabeszerzésekről is.
2023. november 23., 19:452023. november 23., 19:45
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa arra reagált, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) büntetőeljárást indítana ellene, amiért 2021 januárja és májusa között a román állam az ő hozzájárulásával a szükségesnél jóval nagyobb mennyiségű oltóanyagot rendelt meg, és ezzel egymilliárd eurós kár keletkezett a költségvetésben.
A Cîţu-kormány első egészségügyi minisztere bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy
„Elsősorban azért, mert egy Románia és a közegészségügy szempontjából kritikus időszak ürügyül szolgálta a Szociáldemokrata Párt politikai támadásainak” – magyarázta. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy akkoriban a koronavírus elleni oltásokért nem az egészségügyi miniszter, hanem személyesen Florin Cîţu felelt, és a beszerzésekről is „kizárólag” a miniszterelnök döntött. Hozzátette, hogy az utóbbi állítását alátámasztják az akkori kormányülésekről készült felvételek.
Mint írta,
Ám a vakcinabeszerzést nem vitatta, mert akkoriban nagy volt a bizonytalanság a világon rendelkezésre álló oltóanyag-mennyiséggel, a vírustörzsek mutációjával és az újraoltással kapcsolatban.
A volt miniszter a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy mandátuma alatt mindig tisztességesen járt el, és „az emberek életét és egészségét helyezte előtérbe”.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!