
Fotó: Rompres
2007. november 13., 00:002007. november 13., 00:00
A PNL vezetősége tudatta: lezártnak tekinti Adrian Cioroianu, az alakulat alelnöke ügyét. A párt Központi Bizottságának tegnapi ülésén Puiu Haşotti alelnök elmondta: Cioroianu nem vesztette el a párt és a kormány bizalmát, és minden erre vonatkozó döntést a november 25-i európai parlamenti választások utánra halasztottak. „A kijelentések nem voltak a legszerencsésebbek, de utána a tárcavezető visszavonta őket, így a kérdés le van zárva” – összegzett Haşotti. Cioroianu az ülést követően elmondta: „baráti megrovásban” részesült a pártbéli kollégái részéről a meggondolatlan kijelentés miatt, de mindannyian egyetértettek abban, hogy félreértés áll az ügy hátterében. „A deportálás egyhamar úgysem történik meg” – tette hozzá Cioroianu.
A napokban két ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Demokrata Párt (PD) is támadást intézett Adrian Cioroianu külügyminiszter ellen. A bírálatok első hulláma Cristian Diaconescu PSD alelnök részéről érkezett, aki kijelentette: a külügyi tárcavezető „rasszista”, és részben visszavont nyilatkozatai fennakadást okozhatnak Románia diplomáciai kapcsolataiban, sőt befagyaszthatják azokat. Ezért a miniszternek le kellene mondania tisztségéről, vélte Diaconescu. A PSD központi bizottsága tegnapi ülésén egyébként úgy döntött, hogy kezdeményezi a kormányfőnél és Traian Băsescu államfőnél Cioroianu menesztését. A politikus még vasárnap azt állította, hogy az Európai Bizottság (EB) elnöke, José Manuel Durao Barroso és az Európa Tanács főtitkára, Terry Davis is kérte Călin Popescu-Tăriceanu kormányfőtől Cioroianu menesztését, valamint a kabinet elhatárolódását a tárcavezető kijelentéseitől. A liberálisok tegnap cáfolták, hogy létezne ilyen irányú igény az Európai Unió bármely központi intézménye részéről, és szerintük a PSD-alelnök kijelentéseinek célja, hogy félrevezesse a lakosságot. Tegnap egyébként Johannes Laitenberger, az EB szóvivője is cáfolta, hogy Barroso elnök bármely formában is hozzászólt volna a román külügyminiszter menesztésének kérdéséhez.
Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke szerint Cioroianunak távoznia kell, amennyiben nem hagy fel a „hülyeséggel”. „Ha ezt nem teszi meg, nincs mit keresnie a tárca élén, mivel „fasiszta megnyilvánulásaival” kompromittálja a külföld előtt a román államot” – vélte a politikus.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).