
Fotó: Recorder
Nem az állami költségvetésből finanszírozzák annak a bukaretsi villának a felújítását, amelyet a gyanú szerint Klaus Iohannis államfő számára készítenek elő a mandátuma lejárta utáni időszakra – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2024. február 29., 10:332024. február 29., 10:33
A kormányfő szerdán este a România TV-nek nyilatkozva beszélt a nagy port kavaró ügyről.
– szögezte le a kormányfő, aki szerint az ingatlan felújításáról az állami protokollingatlanokat kezelő hatóság (RA- APPS) igazgatótanácsa döntött, ráadásul a villa felújítását az is indokolja, hogy a földrengés esetén kockázatosnak minősülő kategóriába tartozik, emellett reprezentatív épület, harmadrészt pedig A osztályú műemlék.
„Nem tárgyaltam Románia elnökével a jövőbeli otthonáról. Románia elnöke nem hívott fel, és nem kért tőlem semmilyen lakást, és nem hagyott jóvá pénzt semmilyen épületre Bukarestben vagy Romániában, amely az elnök lakhelye lesz a hivatali ideje lejárta után. Érdeklődtem a RA-APPS-nál, és nagyon egyértelműen válaszoltak: az állami költségvetésből nem fektettek be pénzt. Ez az igazgatótanács döntése. A saját bevételeikből finanszírozzák a beruházást, és ez nem az egyetlen épület. Ez óriási. Úgy tudom, hogy eddig körülbelül kétmillió lejt fektettek be az épület megerősítésébe, és többéves beruházásról van szó. Ez az igazság” – mondta a miniszterelnök.
Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke – Klaus Iohannis ezen párt éléről került az államfői tisztségbe – szintén azt állítja, hogy az elnök nem igényelt ingatlant a mandátuma utáni időszakra – amire egyébként a hatályos jogszabályok szerint joga van. Egyben ő is azt állította, hogy a felújítás nem kormánypénzekből zajlik.
Mint arról beszámoltunk, a Recorder oknyomozó portál szerint a RA – APPAS mintegy kilencmillió euróból alakít át egy bukaresti villát – a Nemzeti Liberális Párt korábbi székházát – egyéni rezidenciává, amelybe titokban 7 és 9 millió euró közötti összeget fektet.
Bár az információt hivatalosan nem erősítették meg, minden jel arra utal, hogy a luxusvillát Klaus Iohannis elnök kapja meg, miután kitölti második hivatali idejét.

Tüntetést szervezett „a közpénz herdálása ellen” kedd este a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a bukaresti Aviatorilor sugárút 86 szám alatt álló épület előtt.

Mintegy kilencmillió euróból alakít át egy bukaresti villát – a Nemzeti Liberális Párt korábbi székházát – egyéni rezidenciává az állami vagyonalap (RA-APPS), amely titokban 7 és 9 millió euró közötti összeget fektet be – derül ki egy tényfeltáró cikkből.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!