
Fotó: gov.ro
A kormány által mérlegelt intézkedések nem fogják befolyásolni sem a kulturális, sem az ifjúsági tevékenységeket – jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök, hangsúlyozva azonban, hogy az állam nem képes fenntartani a jelenlegi „túlburjánzott” infrastruktúrát.
2023. augusztus 16., 13:252023. augusztus 16., 13:25
A kormányfő részt vett a román egyetemisták fórumának a Victoria-palotában tartott megnyitóján. Itt egyebek mellett megkérdezték tőle, hogy a kormánynak a közigazgatási reformot, illetve a kiadások csökkentését célzó intézkedései hatással lesznek-e valamilyen formában az ifjúsági, oktatási és kulturális ágazatra.
A miniszterelnök azt mondta, „három külön dologról van szó”, hiszen a kabinet tervezett intézkedései egyrészt a közigazgatási reformot célozzák, ugyanakkor fiskális kiigazítást, illetve az adócsalás visszaszorítására irányuló intézkedéseket is terveznek, mivel Románia is azon uniós tagállamok közé tartozik, ahol a legnagyobb az adócsalás.
– idézte a miniszterelnöki ígéretet az Agerpres hírügynökség.

A romániai kulturális intézmények több mint felét érintik a kormány költségcsökkentő tervei, a 469 jogilag bejegyzett intézmény 61 százalékát kellene átszervezni vagy megszüntetni – közölte hétfői memorandumában a múzeumok országos hálózata.
„Én nem akarok ennyi hitelutalványozót látni. Nem kell mindegyik intézménynek közbeszerzést hirdetnie, ezeket lehet központosítani megyei szinten. Ahhoz, hogy megvásároljanak egy ceruzát, kell egy gazdasági igazgató, egy jogi osztályvezető, egy közbeszerzési szakember, mert el kell készíteni a tenderfüzetet is. (…) Nem! Ez az infrastruktúra a kommunista korszakot idézi. Más időket élünk” – fogalmazott.
Az építőiparban, a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban és az IT-szektorban érvényes adókedvezmények esetleges megszüntetése kapcsán a miniszterelnök azt mondta,
Amint arról korábban írtunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök keddi Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy megkérte Ciolacut, tegyenek le a „a kulturális gyilkossági kísérletről” , és vessék el a kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő terveket. Jelezte, ígéretet is kapott erre a kormányfőről. „Ígéretet is kaptam, hogy így fog ez történni, de óvatos duhajként csak annyit mondok: várjuk meg a végét” – jelentette ki.

A kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő tervek elvetésére kérte Marcel Ciolacu kormányfőt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A román védelmi minisztérium bejelentése szerint a hadsereg légvédelmi radarrendszere egy orosz drónrajt észlelt vasárnap 1 óra 15 perc körül az ukrán légtérben, mintegy 10 kilométerre a román határtól.
Tavaly országos szinten összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti baleset történt, ami kevesebb az előző évben regisztráltnál – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Az elkövetkező napokban az alacsony hőmérséklet miatt befagynak ugyan a tavak és más vízfelületek, azonban nagyon kell vigyázni, veszélyes a jégre lépni, ami beszakadhat – hívta fel a figyelmet szombaton a román katasztrófavédelem (DSU).
A kormány célja, hogy az idén lehívja az országos helyreállítási tervben (PNRR) előirányzott 10 milliárd eurót – jelentette ki szombaton, Botoșani-ban Ilie Bolojan miniszterelnök.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
szóljon hozzá!