
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
A stabilitás megteremtésével indokolta Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti politikai szövetség létrehozását.
2024. március 05., 08:302024. március 05., 08:30
„Mi vagyunk a stabilitási tényező a legnagyobb válság idején” – mondta a kormányfő hétfőn este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva.
– fogalmazott Ciolacu.
A miniszterelnök egyben előre vetítette, hogy a szövetség a jövőben is fennmarad.
„Ez a mechanizmus politikai stabilitást hozott. Ebben a pillanatban nem látok másik politikai konstrukciót 2025-re” – jelentette ki.
és azon intézkedésekről beszélt, amelyeket a kormány szerint „a stabilitás ezen időszakában” meghozott.
„Romániának politikai stabilitásra van szüksége. Sikerült jó tárgyalásokat folytatnunk az Európai Bizottsággal, sikerült több mint 96 százalékos hatékonyságot elérni az európai uniós források terén, közel 900 kilométernyi autópálya áll építés alatt, sikerült 15 év után aláírni a szerződéseket az építőkkel az első két regionális kórház, a kolozsvári és a iaşi-i megépítésére, és legkésőbb két hét múlva a craiovaira is aláírjuk. És sikerült elérnünk a makrogazdasági egyensúlyt. Mindezeket a dolgokat a politikai stabilitás révén értük el, egy nagyon bonyolult környezetben” – mondta a kormányfő.
Kitért arra is, hogy nem sikerült mindent megoldani.
Nagyon magas volt az infláció. Ha nem hoztunk volna intézkedéseket az élelmiszer- és energiaárak felső határával kapcsolatban, akkor az infláció – ahogyan a nemzeti bank jelezte – 20 százalé fölött lett volna, de mi azt mondtuk, hogy egy számjegyű lesz, és most 5% százalék alatt vagyunk. A nyugdíjakat 13,8 százalékkal emeltük, hogy fedezzük a tavalyi teljes inflációt. Szeptember 1-jétől újraszámításra kerül sor” – sorolta a szerinte elért eredményeket.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem verte nagydobra az összes meghozott intézkedést, inkább június elsejéig befejezné azokat.
„Természetes, hogy létezik két nagy párt, amelyek mindig is riválisok voltak Romániában. A Szociáldemokrata Párt akkor döntött úgy, hogy belép a kormányba, amikor mindenki menekült a kormányzás felelőssége elől. Mindenki azt akarta volna, hogy a Nemzeti Liberális Párt egyedül maradjon kormányon, kisebbségi kormányként, ebben az esetben azonban a Nemzeti Liberális Párt tönkrement volna, akárcsak Románia, mert elkezdődött volna egy populista vetélkedés” – hangoztatta Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Egyre súlyosabb egészségügyi következményekkel jár a klímaváltozás az európai városokban: a hőséggel összefüggő halálozások száma az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök – közölte pénteken Brüsszelben Nicușor Dan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
szóljon hozzá!