Fotó: Rompres
A DNA szerint az ügyészek kiterjesztették a vizsgálatot azt követően, hogy áprilisban a médiában információk jelentek meg arról, hogy a Román Posta egy állami tulajdonú fővárosi telekkel és a rajta levő ingatlannal járult hozzá egy magáncég alaptőkéjéhez.
Erről az ügyről Cozmin Guşă, a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) elnöke beszélt vasárnap. Állítása szerint a DNA bűnvádi vizsgálatot folytat Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter ellen, aki törvénytelenségeket hagyott jóvá azzal, hogy aláírt egy kormányhatározat elfogadásához szükséges indoklási jegyzéket. A 2007 áprilisában elfogadott 377-es kormányhatározat szerint a szóban forgó, időközben lebontott ingatlan mintegy 13 ezer négyzetméternyi telekkel együtt kikerül az állami köztulajdonból, állította Guşă. Szerinte ezzel Chiuariu hozzájárult ahhoz, hogy a Posta az állami vagyon részét képező területtel illegálisan társuljon magáncégekkel – a PIN-elnök szerint demokrata és liberális körökhöz közel álló vállalkozói érdekcsoportokkal – egy építkezési projekt megvalósítására. A társulást egyébként elismerte Dan Mihai Toader, a Román Posta elnök-vezérigazgatója, aki szerint a Posta nyilvános versenytárgyalás útján választott ki két magáncéget, amelyekkel közösen létrehozták az Imopost Developments részvénytársaságot.
Guşă azt is kifogásolta, hogy a postavállalat és a két magáncég társulása pillanatában mintegy 90 millió eurót érő ingatlan-telekegyüttes árát mintegy 40-szer kevesebbre, 4,5 millió euróra becsülték fel.
A DNA tegnapi közleménye szerint a vizsgálatokat kiterjesztették a 2007/
377-es kormányhatározat elfogadásának körülményeire is, vagyis a távközlési, illetve igazságügyi minisztérium által kibocsátott indoklási jegyzékekre és a többi szükséges dokumentumra és jóváhagyásra. A korrupcióellenes ügyészség a folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva nem közölt több részletet az ügy kapcsán, azonban az igazságügyi tárca azonnal reagált Guşă vádjaira.
Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint az említett kormányhatározat-tervezet jóváhagyása törvényes feltételek között történt, a jogszabálytervezetet előterjesztő Távközlési és Informatikai Minisztérium által benyújtott dokumentáció alapján. A szaktárca azt is hangsúlyozza: indoklási jegyzékét arra alapozta, hogy a Román Posta rendelkezik a telek fölötti tulajdonjogát megerősítő bizonyítvánnyal, a gazdasági és pénzügyi tárca pedig megerősítette, hogy a telek nem állami köztulajdon része.
Monica Macovei korábbi igazságügyi miniszter tegnap a Hotnews hírportálnak kifejtette: az igazságügyi miniszter a kormány egyetlen tagja, aki felel a többi szaktárca által beterjesztett jogszabály-tervezetek törvényességéért. Ráadásul igazságügyi forrásokból az is kiszivárgott, hogy amikor aláírta a 377-es kormányhatározatot, Chiuariu nem rendelkezett a szükséges dokumentummal a szaktárca jóváhagyásokért felelős igazgatóságától. A források szerint az igazgatóság jelezte, hogy a kormányhatározat illegális, de a miniszter kérte a véleményezés módosítását, majd a nemleges válasz után kérte az illetékes főosztályvezető lemondását, ami meg is történt. Tudor Chiuariu tegnap kijelentette, a főosztályok véleményezése pusztán konzultatív jellegű, az utolsó szó e tekintetben a miniszteré.
Nem befolyásolt a miniszter
Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter nem próbálta befolyásolni a DNA tevékenységét és nem sértette meg az ügyészek függetlenségét és pártatlanságát – derül ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tegnap közzétett jelentéséből. A CSM azt követően indított ellenőrzést, hogy idén április 27-én Daniel Morar, a DNA főügyésze azzal vádolta az igazságügyi minisztert, hogy egy telefonbeszélgetés keretében megpróbált nyomást gyakorolni a korrupcióellenes ügyészség tevékenységére. A CSM megállapításai szerint a miniszter akkori viselkedésében tapasztalható ugyan bizonyos kétértelműség és merevség, ez azonban nem meríti ki az igazságügy menetébe való beavatkozás fogalmát.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.