Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2007. május 31., 00:002007. május 31., 00:00
Sajtóértesülések szerint a DNA összeférhetetlenség gyanúja miatt kért tájékoztatást a parlamenttől: a tervezet ugyanis szabályozza az egy személy által birtokolható részvények számát a SIF-eknél, Verestóynak pedig több részvénye van a befektetési társaságoknál.
A DNA leveléről Nicolae Vãcãroiu, a szenátus elnöke számolt be, hangsúlyozva, hogy Þuluº kérése hivatali visszaélésnek minősül, hiszen a honatyákat nem lehet felelősségre vonni a törvényhozó testületben kifejtett véleményük vagy szavazatuk miatt. A DNA azonnal közleményt adott ki, amelyben cáfolta, hogy arról kért információt, miképpen szavazott Verestóy az említett törvényről. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) elismerte azonban, hogy elkérte annak a bizottsági ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen a tervezetet vitatták. Tegnap újabb információk kerültek nyilvánosságra a Verestóy Attila elleni vizsgálatról. A DNA közleményben szögezte le: előzetes vizsgálódások folynak az ügyben. Livia Sãplãcan, a DNA szóvivője elmondta: a politikusnak nincs dossziéja az ügyészségen, és nem indult bűnügyi vizsgálat ellene.
Az RMDSZ-es szenátor cáfolta, hogy részt vett a törvény vitáján, és hangsúlyozta: nem is szavazott a jogszabályról. A törvényt egyébként nem a szenátusban, hanem a képviselőházban szavazták meg. Mint kiderült, Doru Þuluº az alsóháznak is elküldte a kérést. „Úgy tűnik, az nem számít, hogy nem voltam jelen a törvény vitáján, és hogy nem szavaztam róla. Azonban ha egy ügyész levélben információkat kér arról, hogyan szavaztam, azt jelenti, van már elképzelése arról, hogyan kell dossziét gyártani” – vélekedett Verestóy Attila. „Azt hiszem, nem indult ellenem bűnügyi vizsgálat, hiszen a jogszabályok értelmében erről tájékoztatniuk kell engem” – folytatta a szenátor. Verestóy hozzátette: kérni fogja a korrupcióellenes ügyészséget, tájékoztassák arról, ha vizsgálat indult ellene. Az RMDSZ szenátora különben „szimbolikusnak” nevezte, hogy Traian Bãsescu államfő a leváltásáról szóló referendumot megelőző kampányban az oligarchák közé sorolta őt. „Traian Bãsescu szimbolikus példát hozott fel. Ha valóban listát akar felmutatni, akkor annak élén éppen Traian Bãsescu nevének kell szerepelnie” – tette hozzá Verestóy. A politikus hangsúlyozta: ennek ellenére nem tartja célpontnak magát. „Tisztességes adófizető és befektető vagyok” – mondta Verestóy. Megjegyezte: „az ügyészeket nem azért fizetik, hogy arról gyűjtsenek információkat, milyen jogszabályokat fogad el a törvényhozó testület”.
Eközben a képviselőház állandó bizottsága úgy döntött, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM) fordul a levél ügyében, mivel a testület szerint Þuluº hivatali visszaélést követett el. Az alsóház vezetői leszögezték: az ülések jegyzőkönyvei nyilvánosak, a DNA nyomozói bármikor elolvashatják azokat a Hivatalos Közlönyben.
Amint arról beszámoltunk, a levelet az a Doru Þuluº küldte, akit néhány héttel korábban Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter meneszteni akart, arra hivatkozva, hogy nem végzi hatékonyan a munkáját. A tárcavezető szándéka óriási felháborodást váltott ki az ügyészek sorában, ráadásul politikai botrányt is kiváltott: Þuluº ugyanis számos politikus ellen indított vizsgálatot. Chiuariut ezért azzal vádolták, hogy Þuluº eltávolításával akarja megvédeni a politikusokat. Daniel Morar, a DNA főügyésze politikai befolyásolhatósággal vádolta a minisztert. A tárcavezető végül az ügyész menesztése helyett tevékenységének felmérését rendelte el.
F. B.
Tőzsdén gyarapítja vagyonát Verestóy
Verestóy Attila a leggazdagabb romániai magyar politikusnak számít. Vagyonnyilatkozatából kiderül: év elején mintegy 9,5 millió euró volt bankszámláin. Legfőbb gazdasági tevékenysége a tőzsdézés. Tavaly 2,91 millió eurós bevétele származott tőzsdei részvényeladásból.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.