
2012. szeptember 06., 14:252012. szeptember 06., 14:25
Dragnea ellen a feltételezett választási csalások ügyében nyomoznak az ügyészek, a referendum kapcsán ugyanis több mint ötszáz, visszaélésekről szóló panasz érkezett. Az ügyészek csütörtökön hozták Dragnea tudomására, hogy vizsgálódnak ellene.
A gyanú szerint személyes nyereségszerzés érdekében használta fel politikai befolyását, amikor arra próbált rávenni Teleorman megyei polgármestereket, hogy fiktív személyek voksait helyezzék el az urnákban, illetve nyomást gyakorolt a választási bizottságok tagjaira, hogy hamisítsák meg az eredményeket.
Emellett arra szólította fel a polgármestereket, hogy óránként tájékoztassák a részvételi arányról – ehhez bonyolult informatikai rendszert állítottak üzembe. Ennek nyomán bűnszervezet létrehozásával, valamint szavazatvásárlásra és a választási titok megsértésére való felbujtással gyanúsítják.
A politikus szerint azért vizsgálódnak ellene, „mert több ezer, sőt, több tízezer személlyel szövetkezett annak érdekében, hogy a népszavazáson meglegyen az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöb.”
Dragnea úgy véli, Traian Băsescu államfő bosszújáról van szó. Meghallgatása előtt azt mondta, törvényesen irányította a kampányt, és úgy vélte, azért idézték be, mert „sok millió polgártársával együtt ő is részt vett a szavazáson.”
Mint arról beszámoltunk, a DNA Olt, Gorj és Teleorman megyékben vizsgálódik, a legfőbb ügyészség pedig Mehedinţi-ben. A gyanú szerint az érintett településeken hamis szavazatokat is bedobtak az urnába, annak érdekében, hogy minél nagyobb legyen a részvételi arány, hogy ezzel érvényessé váljék az államfő menesztését célzó referendum. Emellett a DNA nyomoz abban az ügyben is, amelyben a gyanú szerint Teodor Atanasiu korábbi védelmi miniszter, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Fehér megyei szervezetének elnöke a szervezett bűnözői körök bevonásával, anyagi ellenszolgáltatást ígérve szállíttatta el szavazni az embereket több erdélyi megyében is.
Az econtext.ro portál emellett arról írt, hogy a gyanúsan magas részvételi arányt felmutató Kárpátokon túli megyék jórészt a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) irányítása alatt állnak. Ami érdekes: Olt, Mehedinţi, Teleorman, Giurgiu és Konstanca megyében este 8 és 11 óra között hirtelen húsz százalékkal nőtt a részvételi arány. Vrancea megyében reggel volt gyanúsan magas a részvétel: a hivatalos adatok szerint 10 órakor már 15,2 százaléknyian voksoltak, miközben az országos arány ekkor csupán 8,9 százalékos volt. A portál szerzője úgy véli, ennek nyomán 397 ezer szavazat tűnik gyanúsnak, ami az összes leadott voks két százaléka.
| Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy Băsescu államfő alkotmányt sért, ismét szóba kerülhet a menesztése – jelentette be csütörtökön Crin Antonescu, a szenátus elnöke, a PNL visszatérő elnöke. Antonescu leszögezte: a felfüggesztési eljárás alkotmánysértés esetén indulhat be, a felfüggesztés nem önmagáért való projekt. A referendum kapcsán úgy vélte, az alkotmánybíróság szembe ment a választók akaratával. Mint ismeretes, az alkotmánybíróság megállapította a népszavazás érvénytelenségét, miután azon a szükséges 50 százalék plusz egy fő helyett csupán a választók 46,24 százaléka vett részt. |
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.