Bűnözővel tárgyalt Cioroianu?

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Az Interpol által körözött román állampolgárságú roma férfi is részt vett szerdán Rómában a Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő vezette bukaresti küldöttség és az olaszországi románok képviselői között lezajlott tárgyaláson. A szemtanúk, valamint több televíziós csatorna felvételei szerint Adrian Cioroianu külügyminiszter személyesen is tárgyalt a Costicã Argint névre hallgató férfival, aki a Politikai Alapon Meghurcolt Olaszországi Romák Egyesületének elnöke, és a római roma közösség vezetője.

2007. november 09., 00:002007. november 09., 00:00

Argint egyébként a találkozón elmondta, hogy a romák megbocsátottak a tárcavezetõnek azért a kijelentéséért, amely szerint az egyiptomi sivatagba kellene deportálni azokat a bûnözõket, akik lejáratják az országot. Emellett arra kérte a román hatóságokat, hogy védjék meg az olaszországi roma közösséget a kialakult feszült helyzetben. A román külügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint Argint csak egyike volt a jelenlévõknek, Cioroianu tárcavezetõ pedig nem találkozott és nem is tárgyalt személyesen vele.

Argint egyébként politikaimenekült-státussal rendelkezik Olaszországban, annak ellenére, hogy az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A férfit a Vrancea megyei törvényszék még 2002-ben jogerõsen 3 év és hat hónap börtönre ítélte súlyos testi sértés, magánlaksértés, személyi szabadság korlátozása és csendháborítás miatt. Az Országos Rendõr-fõkapitányság szóvivõje szerint a férfi még a tárgyalás ideje alatt elhagyta az országot. A nemzetközi elfogatóparancs nyomán az olasz hatóságok még abban az évben õrizetbe vették, és a román hatóságokhoz fordultak, hogy elkezdhessék a kiadatási eljárást. A román hatóságok ugyan eleget tettek a kérésnek, de az eljárás elakadt, és legközelebb 2006-ban értesültek arról, hogy Argint politikai menedékjogot kapott.

Közben a római román konzulátus képviselõi csütörtökön találkoztak a Giovanna Reggiani meggyilkolásával gyanúsított Romulus Mailattal. Mint arról beszámoltunk, a gyilkosság robbantotta ki az egy hete tartó olasz–

román konfliktust. Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor szintén csütörtökön úgy vélte, meg kell tiltani az ország elhagyását azoknak a koldusoknak és prostituáltaknak, akikre bírságot róttak ki kihágásért vagy bûncselekményért. Így elejét lehet venni, hogy Románia továbbra is bûnözõket exportáljon az Európai Unió államaiba. A politikus Cioroianut is bírálta, kijelentve: a deportálásra vonatkozó kijelentés nem méltó egy külügyminiszterhez, és más országok diplomatáinak rosszallását vonhatja maga után. Cioroianut egyébként a deportálásra vonatkozó kijelentése miatt több civil szervezet és az államfõ is lemondásra szólította. A miniszter úgy értékelte, fontolóra veheti a lemondást, de ez nem vezetne a román kivándorlókkal kapcsolatos problémák megoldásához.

Csütörtökön Mohácsi Viktória, az Európai Parlament (EP) liberális képviselõje is hozzászólt az olaszországi eseményekhez, határozottan visszautasítva, hogy egy nemzethez, etnikai kisebbséghez tartozó személy által elkövetett bûncselekmény miatt egy egész nemzet vagy etnikai csoport felett ítélkezzenek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter