
Victor Ponta kormányfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) összehívását kezdeményezte kedden az ukrajnai válság fejleményeire és egyes orosz tisztségviselők Romániával szembeni „provokációira" hivatkozva.
2014. május 13., 15:452014. május 13., 15:45
A bukaresti közjogi méltóságok egyöntetűen tudatos provokációként értékelték, hogy az Európai Unióból kitiltott Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes a román légtéren keresztül akart szombaton a Moldovai Köztársaság oroszbarát szakadár területéről Moszkvába utazni, amikor pedig gépe belépését Románia megtagadta, azzal fenyegetőzött, hogy legközelebb egy hadászati bombázóval érkezik.
„A törvénytelen népszavazások láttán, az ukrán alkotmány és a nemzetközi jog megsértésének folytatódása közepette, továbbá orosz hivatalos személyek Románia elleni provokációival szembesülve hivatalos és egységes álláspontot kell képviselnünk, amely csak egy alapos elemzés és döntés eredményeként alakítható ki\" – indokolta a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes testület összehívását a szociáldemokrata miniszterelnök, miután a keddi kormányülés előtt tanácskozott a CSAT-tagsággal rendelkező minisztereivel.
A védelmi tanácsot irányító Traian Băsescu azonban várhatóan nem támogatja majd a kormány kezdeményezését. Már csak azért sem, mivel hetek óta belpolitikai vita dúl az államfő és a miniszterelnök között arról, hogy az ukrajnai helyzet indokolttá teszi-e a testület rendkívüli ülését.
Băsescu a napokban is úgy értékelte: egy ilyen lépés rossz üzenet lenne olyan körülmények között, amikor Románia nincs veszélyben, és más NATO-tagállamok sem tettek ilyen lépést. A CSAT azonban nemcsak az államfő kezdeményezésére, hanem tagjainak legalább egy harmadának kérésére is összehívható: erre hivatkozva jelentette be Ponta, hogy a nemzetbiztonsági testületben résztvevő miniszterek kezdeményezték a védelmi tanács összehívását.
Titus Corlăţean külügyminiszter közben úgy nyilatkozott: Rogozin repülőgépe Moszkvából Moldova felé tartva törvénytelenül, a bukaresti hatóságokat félrevezetve haladt át a román légtéren. Elmondása szerint a pilóta – a rádiókapcsolat állítólagos kihagyásaira hivatkozva – nem válaszolt egyértelműen a román légi irányítás kérdésére, hogy van-e a fedélzeten az uniós szankciók által érintett személy. Ezzel magyarázható, hogy Románia csak a visszatéréskor zárta le légterét Rogozin gépe előtt.
A moszkvai és bukaresti illetékesek közötti szópárbaj újabb fejezeteként kedden az orosz kormányfőhelyettes „nagyon durva\" válaszlépéseket helyezett kilátásba Ponta korábbi kijelentése nyomán, miszerint a román légierő vadászgépeket fog bevetni, ha az EU tiltólistáján szereplő orosz politikusok különgépei megpróbál behatolni Románia légterébe.
Az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő is válaszlépések kidolgozására adott utasítást, amiért a múlt pénteken a moldovai hatóságok egy időre visszatartották és átkutatták a Rogozint és kíséretét szállító repülőgépet.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.
szóljon hozzá!