A miniszterelnök közölte, telefonbeszélgetést folytatott Romano Prodi olasz kormányfõvel, és arra kérte, mindent tegyen meg az itáliai román közösség védelme érdekében. Egyúttal levelet intéz Walter Veltronihoz, az olasz fõváros polgármesteréhez, amelyben arra kéri, hogy tanúsítson felelõs magatartást a xenofób megnyilvánulásokkal szemben. A kormányfõ közölte, együtt kívánnak mûködni az olasz kormánnyal az ügy rendezése érdekében. Ennek egyik pillére a rendõri és az igazságügyi szervek közötti együttmûködés elõmozdítása, illetve a szociális megoldások kidolgozása. „Felkérjük az olasz hatóságokat, dolgozzanak ki egy programot, amely lehetõvé teszi, hogy a bevándorlók beilleszkedjenek az ottani társadalomba” – közölte a miniszterelnök. A kormányfõ szerint a felelõsség nagyobbik része az olasz kormányt terheli a probléma megoldását illetõen, mind a bûnözés felszámolását, mind az Olaszországban tartózkodó románok biztonságának szavatolását tekintve.
Tegnap este Traian Bãsescu államfõ is elítélte a románellenes megnyilvánulásokat. Az elnök szerint az Olaszországban történtekért mindkét fél – a román és az olasz – egyaránt felelõs. „Felkérem a román állami szerveket, hogy tegyék lehetõvé a jó együttmûködést az olasz intézményekkel és a kormánnyal” – hangoztatta Traian Bãsescu.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).