Hirdetés

Búcsút intett a PDL-nek Traian Băsescu

„Agyő, Demokrata Párt” – egy videóüzenetben vett búcsút Traian Băsescu államfő egykori pártjától, a Demokrata Liberális (PDL) pártban szombaton lezajlott tisztújítást követően. Az elnök a kongresszuson történtekre alapozva hozta meg a döntését és egy új jobboldali erő létrehozását tervezi. Szombaton szoros eredménnyel választották újra a PDL élére Vasile Blaga eddigi elnököt, akinek fő riválisa, a Băsesu által is támogatott Elena Udrea volt turisztikai miniszter nem ismerte el a szavazás eredményét.

Hírösszefoglaló

2013. március 24., 08:592013. március 24., 08:59

Üzenetében Traian Băsescu úgy vélekedik, a választások szabálytalanul zajlottak le, a párt nem értette meg a demokrácia szabályait. Emiatt véglegesen szakít egykori pártjával és egy új jobboldali erő létrehozásába kezd „tisztességes emberekkel, akik nem szaladgálnak a szavazóurnákkal”. „Én nem leszek terhükre, ők sem lesznek a terhemre ” – mondta Basescu.

A PDL szombati ülésén Vasile Blaga eddigi elnököt választották újra. Elena Udrea, Blaga fő riválisa azt állította, hogy a szavazás során rendellenességek történtek, csaknem 300-zal több voks került az urnákba, mint ahány részvevőt hivatalosan bejelentettek, és több voksot érvénytelenítettek, mint ahánnyal Blaga meghaladta a megválasztásához szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot. Udrea a voksok újraszámlálását kérte.

Az országos értekezleten a szavazatszámláló bizottság elnöke az óvás ellenére hivatalosan bejelentette, hogy Blagát 2344 szavazattal újraválasztották elnökké, míg Udrea 2014 szavazatot, a harmadik elnökjelölt, Monica Macovei EP-képviselő pedig 209 voksot kapott.

Blaga zárszavában élesen támadta Udreát, amiért „nem tud veszíteni”, a pártegység megőrzése mellett érvelt, rámutatva, hogy nem egymást, hanem a kormányzó Szociálliberális Szövetséget (USL) kell legyőzniük.

A PDL - amelynek éléről Traian Băsescu 2004-ben az elnöki hivatalba került - Blaga újraválasztásával eltávolodott az államfőtől, ő ugyanis egyértelművé tette, hogy Udreat látná szívesebben egy harcosabb, ellenzéki alternatívát megjelenítő PDL élén. Elemzők Băsescu vereségeként értékelik Blaga újraválasztását és nem tartják kizárnak a párt szakadását.

Blaga tavaly júliusban vette át a PDL irányítását Emil Boc volt miniszterelnöktől, miután a 2008 óta hatalmon lévő PDL kormánya megbukott a bizalmi szavazáson. Blaga két ízben állt a belügyminisztérium élén, fél évig szenátusi elnök volt, több sikeres választáson vezette a párt kampánystábját.

A PDL a decemberi voksoláson fele annyi mandátumot sem szerzett, mint 2008-ban, és parlamenti súlya 14 százalékra esett vissza.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés