2011. február 21., 10:372011. február 21., 10:37
Az uniós végrehajtó testület rendszeresen ellenőrzi a két országban e téren elért haladást 2007-es csatlakozásuk óta, mert belépésük idején még nem tartotta teljesnek felkészültségüket ebből a szempontból. Mostani jelentésében a bizottság megállapította: mindkét ország haladt a legutóbbi, tavaly nyári bizottsági ajánlások teljesítésével, de még mindig maradtak tennivalók. Románia esetében Brüsszel pozitívan értékelte egyebek között az alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását és az igazságügyi eljárások javítására tett lépéseket. Meggyőzőnek mondta a bizottság az úgynevezett magas szintű korrupció ügyében a vizsgálati, nyomozati tevékenységet, ugyanakkor kifogásolta, hogy ezek az esetek a bíróság előtt „nemigen mozdulnak”.
Az EU ajánlja az igazságügyi rendszer független átvizsgálását is. Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter „biztatásként” értékelte az EB-jelentést, amely szerinte talán a legkedvezőbb Románia számára 2007 óta. A tárcavezető szerint „higgadtan és józanul” kell viszonyulni a brüsszeli értékeléshez, a pozitív következtetések ellenére Romániának folytatnia kell az igazságszolgáltatás terén még létező hiányosságok kiküszöbölését. Hozzátette: a jelentés fő politikai következtetése az, hogy Románia bizonyította a reformok folytatása melletti elkötelezettségét. Valeriu Ţurcan, Traian Băsescu államfő szóvivője szerint a jelentés kedvező Románia számára, és arra kötelezi Bukarestet, folytassa a megkezdett reformokat.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.