2011. április 28., 09:382011. április 28., 09:38
A korrupcióellenes ügyészségen az ANI jelentette fel a volt minisztert és feleségét. Mint arról beszámoltunk, Botişnak azért kellett távoznia tisztségéből, mert kiderült, hogy felesége egy olyan civil szervezetnél dolgozott tanácsadóként, amely közel kétmillió eurós európai uniós támogatást kapott bizonyos munkaügyi projektek kivitelezésére.
Az Euractiv nevű szervezet székhelyeként ráadásul ugyanazt a besztercei ingatlant jelentették be, amelyben a miniszter lakása is található. Az ANI az ügy múlt heti kipattanása nyomán jelentette be, hogy hivatalból vizsgálatot indít a miniszter és felesége vagyonosodása ügyében, és a Csalásellenes Ügyosztály (DLAF) is vizsgálat beindításáról tett bejelentést. Ez utóbbi már az előzetes vizsgálódást követően arra utalt, hogy fennállhat a jogsértés gyanúja.
Az ANI azonban nem csupán az összeférhetetlenségre derített fényt: arra is fölhívta a DNA figyelmét, hogy Botiş felesége, illetve az Euractiv menedzsere és egy másik munkatársa esetében az európai uniós alapok hűtlen kezelésének gyanúja is fölmerül. Az ANI vizsgálatából kiderül, hogy Botiş felesége, Ligia Adina Botiş adta bérbe tulajdonosként azt az ingatlant, amelyben a szervezet működött. Emellett annak is fölmerült a gyanúja, hogy az Euractiv egyik munkatársa, Dorin Radu Stoian utólag egészítette ki a finanszírozási igénylést, olyan tevékenységi köröket is megjelölve, amelyek a pályázat leadásakor még nem szerepeltek a szervezet jellemzésében, hogy az megfeleljen a kiírásban szereplő feltételeknek. Ioana Muntean kormányszóvivő az ügy kapcsán elmondta, a kabinet azonnal leállította az Euractiv közreműködésével lebonyolított programot, és esély mutatkozik arra, hogy visszaszerezzék az eddig már kifizetett pénzt.
| Kihallgatta tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Necolaiciucot, a Román Vasúttársaság (CFR) sikkasztással gyanúsított egykori vezérigazgatóját, aki a felelősségre vonás elől még hat évvel ezelőtt külföldre szökött, és az elmúlt héten szállították haza az Egyesült Államokból, ahol még 2009-ben egy, a román hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs nyomán vették őrizetbe. Necolaiciucot több mint ötvenmillió euró elsikkasztásával vádolják, tegnap egy európai banktól a román kormány által fölvett hitel megdézsmálása miatt kellett az ügyészek elé állnia. |
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!