
Ilie Bolojan szerint a liberálisok hozzájárulnak egy stabil parlamenti többséggel rendelkező koalíció kialakításához
Fotó: Codrin Lupu/Facebook
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Ilie Bolojan vasárnap bejelentette, hogy a koalíció miniszterelnökére a Szociáldemokrata Párt (PSD) tesz javaslatot, a minisztériumokat pedig „a pártok súlyának megfelelően” fogják felosztani.
2024. december 22., 12:222024. december 22., 12:22
A politikus a PNL vezetőtestületének reggeli órákban megszavazott álláspontját ismertette a sajtóval. Eszerint a liberálisok hozzájárulnak egy stabil parlamenti többséggel rendelkező koalíció kialakításához, amelyik
Emellett a PNL egyetért azzal, hogy a miniszterelnököt a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező PSD javasolja, a minisztériumokat pedig tárgyalásos úton, a koalíciós erőviszonyoknak megfelelően osszák el – részletezte a liberálisok álláspontját Bolojan.
Hozzátette, a koalíciós pártok vasárnap délután véglegesítik a kormányprogramot és megegyeznek a minisztériumok elosztásában is. Elképzelhetőnek nevezte, hogy
Bolojan elmondta azt is, hogy a PNL álláspontja szerint a koalíciónak közös államelnökjelöltet kell indítania, akit konszenzussal választanak ki.

Konzultációra hívta a december elsejei törvényhozási megmérettetésen mandátumot szerzett parlamenti pártokat vasárnapra Klaus Iohannis államelnök.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!